Várpalota-Inota, Erőmű utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Várpalota-Inota
Erőmű utca
Az Inotai erőmű mellett a művház éttermének hátsó falán található az alkotás.

Felállítás1957

Kovács Margit (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2011.09.28. 12:42
Várpalota mellett Inotán épült fel 1951-ben a November 7. szénerőmű. A hatalmas erőmű ellátásara sok száz ember érkezett a környékre, akiknek egy egész lakótelepet építettek az erőmű közelében. A sok dolgozó kulturálódása ekkor még csak egy fabarakkban volt lehetőség, így felmerült a gondolat, egy művelődési ház építésére. A gondolatot a megvalósítás követte, és 1959-re Szabó István tervei alapján elkészült a Béke Művelődési Ház. A szocreál elemekkel gazdagon díszített épület, már a szocreál építészettől való eltávolodás szellemében készült modern stílusú lett. A művházban színház, moziterem, könyvtár, presszó, étkező, olvasó és szakköri szoba várta a látogatókat. Az épület környezetét, magát az épületet, és a belső tereinek díszítését a kor neves művészeivel készítették el. A művek az épülettel együtt országos hírnévre tettek szert. Az alkotások nagy része ma is látható, így mindegyiket sorba be tudom mutatni nektek.

Az épület éttermének hátsó falát egy 414x200 centiméteres dombormű díszíti. A gyönyörű terrakotta kompozíció Kovács Margit keramikus munkája. Az alkotás jobb oldali felében édesanyák, gyerekek, szerelmespár és vadászház látható. A bal oldalán a nyája mellett botjára támaszkodó juhász nézi a táncolókat. A jeleneteket és az alakokat makkos, és tölgyleveles motívumok kötik össze.
Azt mondják a hozzáértők, hogy az egész épület és a benne lévő összes alkotás értéke nincs annyi mint ez a Kovács Margit alkotás.

Az erőmű 2001-ben leállt, a művelődési ház is évekkel ezelőtt bezárt, csak nagyobb alkalmakra (rendezvényre) nyitja meg kapuit.

Köszönöm Tamásnak, hogy ezt a sok képet feltölthettem az alkotásról.
További linkek
Kovács Margit életrajza, honlapja: http://www.kovacsmargit.com/fooldal

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95480
Feltöltve
2011.09.28. 12:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.09.28. 12:11

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95481
Feltöltve
2011.09.28. 12:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.09.28. 12:12

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95482

95483

95484

95485
Feltöltve
2011.09.28. 12:13

Ády 11.09.28. 12:13

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95486

95487

95488

95489
Feltöltve
2011.09.28. 12:14

Ády 11.09.28. 12:14

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95490

95491

95492
Feltöltve
2011.09.28. 12:15

Ády 11.09.28. 12:15

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95493

95498
Feltöltve
2011.09.28. 12:16

Ády 11.09.28. 12:16

"Körtánc" c. alkotás fotói

A kép bal szélén egy szívecskében található Kovács Margit szignója
Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95499
Feltöltve
2011.09.28. 12:16
Képinfó
Szignó a képen

95496

95497

95494
Feltöltve
2011.09.28. 12:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.09.28. 12:15

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95495

95500
Feltöltve
2011.09.28. 12:17

Ády 11.09.28. 12:17

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95503
Feltöltve
2011.09.28. 12:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.09.28. 12:20

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95501
Feltöltve
2011.09.28. 12:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.09.28. 12:17

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
95502

421235
Feltöltve
2020.10.19. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/60 • 34mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Szapet 20.10.19. 21:30

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
421236

421237

421238

421239

421240

421241
Feltöltve
2020.10.19. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/60 • 62mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.19. 21:30

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
421242
Feltöltve
2020.10.19. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ50/10 • 1/60 • 52mm • ISO1000

421243
Feltöltve
2020.10.19. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ50/10 • 1/60 • 50mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.19. 21:30

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
421244

421245
Feltöltve
2020.10.19. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/60 • 75mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.19. 21:30

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
421246
Feltöltve
2020.10.19. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • 40mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.19. 21:30

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
421247
Feltöltve
2020.10.19. 21:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/60 • 85mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.19. 21:30

Archív fotók

"Körtánc" c. alkotás fotói

Orig: Bauer Sándor
Kép - 110466
Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
265244
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.01.23. 22:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.01.23. 22:02
Archív felvétel
Orig: Bauer Sándor
Kép - 110466

"Körtánc" c. alkotás fotói

Muralia Hungarica (1978) 26. kép
Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
128890
Évszám
1978
Feltöltve
2013.01.13. 15:10
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.13. 15:10
1978, Archív felvétel
Muralia Hungarica (1978) 26. kép

"Körtánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
425713
Forrás
Művészet, 1960, március (1. évfolyam, 3. szám)
Feltöltve
2020.11.28. 16:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.28. 16:13
Archív felvétel

"Körtánc" c. alkotás fotói

Murali Hungarica (1978) 27. kép
Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Várpalota-Inota
Feltöltő
Azonosító
128891
Évszám
1978
Feltöltve
2013.01.13. 15:11
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.13. 15:11
1978, Archív felvétel
Murali Hungarica (1978) 27. kép
Összesen 41 fotó

Műlap története

20.11.28. 16:13
1 új fotót töltöttem a "Körtánc" műlaphoz
20.10.19. 21:30
13 új fotót töltöttem a "Körtánc" műlaphoz
13.01.13. 15:11
1 új fotót töltöttem a "Körtánc" műlaphoz
13.01.13. 15:10
1 új fotót töltöttem a "Körtánc" műlaphoz
11.09.28. 12:42
Ády publikálta "Körtánc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.