Czakó Adolf síremléke - A tudós

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16
Az alkotás a Kerepesi temető 11-es parcellájában található. (11-5-9)

Felállítás1943

Aerdna
2011.10.14. 11:13
A 115 cm magas márvány szobor egy 130 cm magas műkő posztamensen áll. Az alkotás elnevezése „A tudós”, ami véleményem szerint nagyon találó. „A komoly, szemüveges férfiú a tudomány attribútumaival felvértezve: könyvét egy bagoly hátának támasztva olvas.” – írja a Péntek Imre szerkesztette Bory Jenő című könyv.
A műkő posztamensen Czakó Adolf és fia márvány reliefje (40*45 cm) került elhelyezésre.
Az alkotás szerepel a védett sírok listáján.
A síremlék elkészítésére a család és a Műegyetem közösen adott megbízást. Az alkotás a Kerepesi temető 11-es parcellájában található.
Czakó Adolf (1860-1942) hídépítő mérnök, műegyetemi tanár. A szilárdságtani laboratóriumi gyakorlatok mérnökképzésbe való bevezetője, a hazai építőanyagokkal kapcsolatos kutatásai igen fontosak voltak az építőipar számára. Az úgynevezett Czakó-féle táblázatot a hídszerkezetek számításánál évtizedeken keresztül használták. A zágrábi Száva híd építése az ő nevéhez fűződik. Az Országos Középítési Tanács és a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete elnöke volt. 1938-ban a műszaki tudományok tiszteletbeli doktora lett.
Az alkotás 130 cm-es betonból készült változata – mely feltehetőleg 1932 körül készült – a Bory várban látható.
Források: Magony Imre: Bory Jenő, 60. o., Szerk.: Péntek Imre: Bory Jenő, 24. o., http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC02469/02916.htm

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Czakó Adolf síremléke - A tudós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95336
Feltöltve
2011.09.27. 08:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.27. 08:47

95337

95338
Feltöltve
2011.09.27. 08:48

Aerdna 11.09.27. 08:48

95339

95340

95341
Feltöltve
2011.09.27. 08:49

Aerdna 11.09.27. 08:49

95342

Az alkotás korábbi, beton változata a Bory várban.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96549
Feltöltve
2011.10.10. 18:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.10. 18:21
Az alkotás korábbi, beton változata a Bory várban.

"Czakó Adolf síremléke - A tudós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120420
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2012.10.04. 08:51
EXIF információk...
Vivitar / Vivicam 8400
ƒ40/10 • 1/242 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2009. szeptember
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.04.06. 13:36
Megérintettem a "Czakó Adolf síremléke - A tudós" alkotást
12.10.04. 08:51
1 új fotót töltöttem a "Czakó Adolf síremléke - A tudós" műlaphoz
11.10.14. 11:13
Aerdna publikálta "Czakó Adolf síremléke - A tudós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.