Kuthy József-emléktábla

Székesfehérvár, Ady Endre utca 17.

Székesfehérvár
Ady Endre utca 17.
Az alkotás a Szent István Szakképző Iskolába belépve a folyosón balra található.

Felállítás1931. december 13.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Aerdna
2011.10.04. 21:11
Dr. Kuthy József volt reálgimnáziumi igazgató tiszteletére 1931. december 13-án avatták fel Bory Jenőnek, az iskola egykori diákjának alkotását az egykori Ybl Miklós Állami Reálgimnázium folyosóján, melyet Ivánka Lajos műszaki főtanácsos, a Volt Reáliskolások Egyesületének elnöke az avatáson ünnepi beszédében meg is köszönt az alkotónak.
Dr. Kuthy József márvány emléktábláján (70*100 cm) egy 46 cm átmérőjű bronz relief állít méltó emléket a volt igazgatónak.

A tábla felirata:
El nem múló kegyeletük jeléül állították e táblát a volt tanítványok Dr. Kuthy József igazgatónak. * 1949 + 1921. Mint a reáliskolai tanügy lelkes apostolának, ki intézetünket naggyá és virágzóvá fejlesztette s ki szíve minden dobbanásával az emberszeretet és a haza szent eszményeit szolgálta. 1931. december 13.

Az egykori reálgimnázium épületébe a mai Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolájának elődje 1962-ben költözött be.
Források:
Magony Imre: Bory Jenő 169-170. o. A könyvbeli eredeti hivatkozás: Dr. Kuthy József emléktáblájának leleplezése 1931. december 13-án. – In.: A Székesfehérvári M. Kir. Állami Ybl Miklós Reáliskola értesítője az 1931-32. tanévről., illetve Csitáry G. Jenő Kny., 1931. 2-10. p.

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Aerdna műlapja



Cím alapján hasonló

"Kuthy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95306
Feltöltve
2011.09.26. 18:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.26. 18:48

"Kuthy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95892
Feltöltve
2011.10.02. 09:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.02. 09:47

"Kuthy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95893
Feltöltve
2011.10.02. 09:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.02. 09:50

"Kuthy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
352088
Feltöltve
2019.04.26. 21:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.04.26. 21:49
Összesen 4 fotó

Műlap története

19.04.26. 21:49
1 új fotót töltöttem a "Kuthy József-emléktábla" műlaphoz
18.05.05. 15:37
Megérintettem a "Kuthy József-emléktábla" alkotást
11.10.04. 21:11
Aerdna publikálta "Kuthy József-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.