Gárdony-Agárd, Tópart utca

Gárdony-Agárd
Tópart utca
Az alkotás az agárdi kikötőben található.

Felállítás2011. szeptember 24.

Aerdna
2011.09.26. 08:21
A Springer Ferenc Emlékbizottság kezdeményezésére évekkel ezelőtt elkezdődött egy folyamat, melynek eredményeképpen Dr. Springer Ferencnek, a Velence-tavi Intéző Bizottság egykori vezetőjének, a 'tógazdának' emléket állítottak 2011. szeptember 24-én 11.00 órakor Agárdon, a kikötőben, a tó partján.

Az alkotás közadakozásból valósult meg, 'Feri bácsi' egykori ismerői, tisztelői gyűjtést kezdeményeztek, hogy megvalósulhasson a szobor felállítása. Három és fél millió forint gyűlt össze, melyet magánemberek, cégek, illetve a Nemzeti Kulturális Alap biztosított. Az NKA ötszázezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a szobor elkészítéséhez. Egy adományozó az alkotás anyagához biztosította a bronzot.

Az alkotás posztamensének felirata: Dr. Springer Ferenc
---
„A legendás szakember nevéhez fűződik sok egyéb mellett a Velencei-tó partrendezése, a tó környékének és az üdülőövezetek mintegy húsz évig tartó fejlesztése: amelynek során 25 kilométernyi partfal épült ki, tízmillió köbméter iszapot mozgattak meg, megszületett 23 kikötő, két víztározó, kialakították az evezőspályát.” - írja a Fejér Megyei Hírlap 56. évf. 225. száma, 2011. szeptember 26-án (hétfőn), az avatás után. Az eseményen jelen voltak: Tóth István, Gárdony polgármestere, Szabó Mátyás, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egykori igazgatója, Martinovich Endre, a Velencei-tavi Vízisport szövetség egykori elnöke, L. Simon László, a körzet országgyűlési képviselője, és Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Források:
Fejér Megyei Hírlap, 2011. szeptember 16. péntek, címlap

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
95188
Feltöltve
2011.09.25. 18:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 18:18

95189

95190
Feltöltve
2011.09.25. 18:19

Aerdna 11.09.25. 18:19

95191

95192
Feltöltve
2011.09.25. 18:20

Aerdna 11.09.25. 18:20

95193

95922
Feltöltve
2011.10.02. 20:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L23
ƒ54/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.02. 20:21

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
95924
Feltöltve
2011.10.02. 20:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L23
ƒ54/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.02. 20:22

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
95926
Feltöltve
2011.10.02. 20:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L23
ƒ54/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.02. 20:23

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
138251
Feltöltve
2013.05.14. 15:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 13.05.14. 15:54

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
180294
Feltöltve
2014.09.21. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 14.09.21. 12:37

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
315544
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 16:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.19. 16:47
2017. augusztus

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
315545
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 16:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.19. 16:52
2017. augusztus

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
315546
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 16:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.19. 16:53
2017. augusztus

"Dr. Springer Ferenc" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
315547
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 16:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

315548
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 16:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.19. 16:53
2017. augusztus
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.06.19. 16:53
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!

18.06.19. 16:52
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!
18.06.19. 16:47
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!
17.08.20. 21:55
A "Dr. Springer Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.08.16. 14:52
Megérintettem a "Dr. Springer Ferenc" alkotást!
14.09.21. 12:37
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!
13.05.14. 15:54
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!
11.10.02. 20:23
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!
11.10.02. 20:22
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!
11.10.02. 20:21
1 új fotót töltöttem a "Dr. Springer Ferenc" műlaphoz!
11.09.26. 08:21
Aerdna publikálta "Dr. Springer Ferenc" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.