A hatházi kun kőasszony

Kiskunlacháza, Hatház út

Alternatív, helyi címek:Kunkép, Kunbaba

Kiskunlacháza
Hatház út
Budapest felől az 51-es úton érkezve a település szélén

Felállítás2010


Szórád Péter
2011.09.21. 20:31
HATHÁZNÁL KEZDŐDIK A KISKUNSÁG

Kiskunlacházán az I. Kun Világtalálkozó alkalmából határozták el, hogy egy kunképet állítanak fel a község határában. 2009. szeptember 16-án az elkészült Kunhalomnál volt a Kunkép ünnepélyes alapkőletétele. Az ünnepségen jelen volt Balzhigitov Telzhan úr, a kazahsztáni kiskunság egyik módosabb képviselője, aki vállalta a szobor felállításának költségeit.
A szoborállítási bizottság alaposan utánanézett, hogy milyenek voltak az egykori kunbabák, a tudomány mai állása szerint mi az eredetük, és az ország többi részén milyen típusú szobrokat állítottak eddig. A bizottság tagjai voltak: Fábián József kiskunkapitány, Gál Róza falukutató, dr. Répás József polgármester, dr. Kun Lászlóné igazgató, Vad László kunkutató, Mándoky Ajsa, Gyovai Margit, és később csatlakozott a kiskunlacházi származású szobrászművész, Németh József. Véleményt kértek Rosta Szabolcstól, a kiskunfélegyházi múzeum igazgatójától, Bíró András Zsolt antropológustól és Győrffy Sándor Kossuth-díjas szobrászművésztől. Nagy vita volt azon, hogy egy a mai közízlésnek megfelelő idealizált alakot válasszanak, vagy az eredeti archaikus ábrázolásmódnak megfelelő szimbolikus jelentéstartalommal bíró ősi jelképet. Végül az utóbbi mellett döntöttek.
Döntésükkel kisebb vihart arattak, a bemutatott agyagminta nem nyerte meg a lakosság többségének a tetszését, és mivel köztéri szoborról van szó, ez sem elhanyagolható. A 2009. szeptember 29-én megtartott képviselő-testületi ülésen Németh József a következő szavakkal mutatta be alkotását:
„A kunbaba magyarázata: urat, tiszteletben álló személyt jelöl, tisztséget, megtisztelő posztot jelent. Érvényes nő illetve férfi személyekre is. Ebben a korban nagy tiszteletben tartották a nőket, elsősorban anyaszerepük, illetve a családi tűzhely biztosítása, utódok szülése, stb. miatt. Elég kötött rendszer, amiről beszélünk, túl nagy szabadságot nem ad. Ha ragaszkodunk hozzá, hogy ez legyen autentikus, akkor bizonyos formai elemeket komolyan kell venni. A legfontosabb eleme a szobroknak az áldozati kehely. A nőknél a hajfonat, fejfedő, fátyol, a hajcsat, a ruházat bizonyos eleme, a mell, mellyel a nőiséget jellemzik.”
Az ülésen különböző pozitív és negatív vélemények hangzottak el:
G.R.: „Én úton-útfélen kiselőadásokat tartok, a lakosság jó része most már azt mondja, ne engedjétek, rakjátok fel, nagyon jó.”
K.M.: „Sajnálom, hogy olyan emberek mondanak véleményt alkotásokról, akiknek nincs fogalmuk az előzményekről sem. Nekem sem volt, de képes vagyok túllépni ezen és elfogadni azt amit a művész alkotott, mert ő az egyetlen ember, aki ebbe beleásta magát.”
F.J.: „Úgy gondoltam, hogy a mai ízléshez közelebb fog állni ez a szobor, de aztán azt is mondtam, hogy tiszteletben tartom a művészi szabadságot.”
L.T.: „Tulajdonképpen nem a mi dolgunk lett volna véleményt nyilvánítani. Egyébként a község emberei számára idegen ez a fajta elképzelésmód. Szívesebben fogadnék egy szebb kivitelű nőalakot, de ha ez lesz, elfogadom és népszerűsítem.”
J.Gy.: „Valóban a has, a mell az anyaság szimbóluma, de mikor először megláttam, zavarba jöttem. A mai kor embere ezt mennyire fogja elismerni, tudomásul venni? Ha ez valóban ilyen volt, akkor mit mondjak? Kunbabát állítani a kun ősöknek, de ne legyen olyan mint ők voltak…Aki ilyennel még nem találkozott meglepődik és furcsának tartja.”
F.Zs.: „Szeretném, ha az ősi elemek érvényesülnének, meg a hagyomány. Szégyellem ezt a hozzáállást, hogy most kisebb legyen a keze, nagyobb a melle stb. Borzasztó, hogy így állunk hozzá a dolgokhoz. Ez a művész feladata és szabadsága.”
F.M.: „Ebben a dologban igen sokan megkerestek, nagyon őszintén mondom, egyik vélemény sem volt pozitív. Még gyülekezeti szinten is elhangzott hogy már „nehogy”. Egy babának bármilyen korban általában pl. nem ilyen a melle. Nyilván abban a világban 8-1o gyereket szültek ahhoz, hogy 3-4 életben maradjon. Nem lehetne erre a szoborra valami ruhafélét rátenni?”
K.M.: „Általában a műalkotások mellé szoktak tenni magyarázatot, emellé mindenféleképen javaslom, mert sok mindenhez segítséget fog adni. Ez a szobor úgy szép, ahogy van, ismerje meg mindenki a múltját, a fiatalok az iskolákban főleg, el kell nekik magyarázni.”
G.R.: „Ami a mellet illeti, az egyik dolog: erre rá van adva a ruha, de abból is az van kiemelve, ami lényeges. Nem tudjuk, mi mit jelent, valamit sejtünk, valamit nem. Több száz gyerekkel foglalkoztam, nem jelentett ez nekik gondot. A 21. század embere ezt másképp fogja fel.”

A végszavazásnál 7 fő igen szavazattal 4 fő tartózkodással a képviselőtestület elfogadta, hogy elkészített tervezet kerüljön megalkotásra és a kunhalmon felállításra.

Az avatóünnepség 2010. március 20-án volt.

Részlet Fábián József Emeritus kiskunkapitány beszédéből:
„Az anya ősi megfogalmazása utal arra, hogy az anya a kezdet, aki életet ad, mert a Jóisten felruházta ezzel a képességgel. Az anyában a teremtés ereje van. Az anya a megújulás szimbóluma. Az anya nemcsak életet ad, hanem a szeretet erejét is, és feladata az emberi társadalom alapegységének, a családnak az önzetlen összetartása, a hagyományok megőrzése és továbbadása. A család által követett életmintát elsősorban az anya határozza meg, s az ehhez kapcsolódó felelősség is elsősorban az övé.
…Hirdesse e szobor a kiskunok és a Hármas Kerület összetartozását! Jelezze az észak felől érkezőknek azt, hogy itt kezdődik a Kiskunság! Ez a szobor az életről és az összetartozásról szól. Ezért állította Kiskunlacháza közössége. Idehozta az örökkévalóságból és szánja az örökkévalóságnak.”

Forrás: A Mi Újságunk - KISKUNLACHÁZA ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI, KULTURÁLIS, HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS SZÓRAKOZTATÓ LAPJA
További linkek
A Mi Újságunk: http://www.kiskunlachaza.hu/dldocs/mi_ujsagunk/mu_2010-04.pdf
A Képviselő-testület jegyzőkönyve: http://www.kiskunlachaza.hu/dldocs/nyilt_ulesek_jegyzokonyvei/jk_2009-09-28.pdf



Cím alapján hasonló

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94930
Feltöltve
2011.09.21. 12:05
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ130/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:05

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94931
Feltöltve
2011.09.21. 12:06
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:06

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94932
Feltöltve
2011.09.21. 12:07
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:07

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94933
Feltöltve
2011.09.21. 12:10
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:10

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94934
Feltöltve
2011.09.21. 12:13
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ130/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:13

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94935
Feltöltve
2011.09.21. 12:14
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ110/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:14

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94936
Feltöltve
2011.09.21. 12:15
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ130/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:15

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
94937
Feltöltve
2011.09.21. 12:16
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 12:16

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Forrás: http://www.kiskunlachaza.hu/dldocs/mi_ujsagunk/mu_2010-04.pdf
Feltöltő
Azonosító
94951
Feltöltve
2011.09.21. 17:21
Képinfó
Alkotó a képen
(Németh József)

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.09.21. 17:21
Forrás: http://www.kiskunlachaza.hu/dldocs/mi_ujsagunk/mu_2010-04.pdf

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
274939
Feltöltve
2017.04.22. 20:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 20:05

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
274938
Feltöltve
2017.04.22. 20:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 20:05

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
274937
Feltöltve
2017.04.22. 20:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 20:05

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
274936
Feltöltve
2017.04.22. 20:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 20:04

"A hatházi kun kőasszony" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
274935
Feltöltve
2017.04.22. 20:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 20:04
Összesen 14 fotó

Műlap története

17.04.22. 20:05
1 új fotót töltöttem az "A hatházi kun kőasszony" műlaphoz!
17.04.22. 20:05
1 új fotót töltöttem az "A hatházi kun kőasszony" műlaphoz!
17.04.22. 20:05
1 új fotót töltöttem az "A hatházi kun kőasszony" műlaphoz!
17.04.22. 20:04
1 új fotót töltöttem az "A hatházi kun kőasszony" műlaphoz!
17.04.22. 20:04
1 új fotót töltöttem az "A hatházi kun kőasszony" műlaphoz!
11.09.21. 20:31
Szórád Péter publikálta "A hatházi kun kőasszony" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.