Károly Gyula-emléktábla

Keszthely, Helikon utca 28/a.

Alternatív, helyi címek:A 'Keszthelyi Madonna' alkotója és alkotása

Keszthely
Helikon utca 28/a.
Az egykori műterem házának falán látható.

Felállítás1992

Göröntsér Vera
2011.09.23. 09:20
'E HÁZ MŰTERMÉBEN FESTETTE A KESZTHELYI MADONNÁT KÁROLY GYULA FESTŐMŰVÉSZ /1910–1989/'
Kettős emlékezet: mű és alkotója – kép a képben.

Károly Gyula festőművész Keszthelyen született, kis megszakítással /tanulmányai ideje alatt és azt követően néhány évig élt a fővárosban/ ott is tevékenykedett és végül ott is halt meg. Papnak készült, de a festészet iránti szenvedélye a művészi pályára terelte. Nem megfelelő korban született, jórészt vallási elkötelezettségéről tanúskodó alkotásai nem találtak elismerésre, mellőzték, elhallgatták művészetét.

Mély vallásossága továbbra is kötötte, így többnyire templomi megbízásokból – eleinte restaurálásból – tartotta fenn magát. Később – pártfogói révén – önálló feladatokat is kapott, jellemzően templomi freskókat készített.
Így született a Keszthelyi Madonna is, ami elkészítésének 50. évfordulójára állították/állíttatták az emléktáblát.
További linkek
Károly Gyula életrajza a Keszthelyi Életrajzi Lexikonban /Fejér György Városi Könyvtár honlapja/: http://www.fgyvk.hu/eletrajzilexikon/index.php?dir=K#K/006_Károly_Gyula

Az alkotóról: http://www.kormendigaleria.hu/muvesz/marosits_istvan.html

Cím alapján hasonló

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
94388
Feltöltve
2011.09.13. 10:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.13. 10:28

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
94389
Feltöltve
2011.09.13. 10:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/40 • ISO200

94390
Feltöltve
2011.09.13. 10:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ45/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.13. 10:28

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
94391
Feltöltve
2011.09.13. 10:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.13. 10:29

94392
Feltöltve
2011.09.13. 10:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/25 • ISO200

94395
Feltöltve
2011.09.13. 10:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.13. 10:31

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
94394
Feltöltve
2011.09.13. 10:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.13. 10:30

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
94393
Feltöltve
2011.09.13. 10:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.13. 10:29

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Azért ez szignó!
Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
94396
Feltöltve
2011.09.13. 10:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ45/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.09.13. 10:31
Azért ez szignó!

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401189
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2020.04.03. 11:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • 10.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.03. 11:12
2014. május

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401190
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2020.04.03. 11:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/30 • 27.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.03. 11:12
2014. május

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401191
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2020.04.03. 11:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/40 • 24.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.03. 11:12
2014. május

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401192
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2020.04.03. 11:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/40 • 12.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.03. 11:12
2014. május

"Károly Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
457729
Feltöltve
2021.09.05. 08:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.05. 08:00
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.09.05. 08:00
1 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-emléktábla" műlaphoz
20.04.03. 11:12
4 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-emléktábla" műlaphoz
11.09.23. 09:20
Göröntsér Vera publikálta "Károly Gyula-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.