Békésy György mellszobra

Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2.

Alternatív, helyi címek:Az egri Wigner Középiskola magyar származású Nobel-díjasokat bemutató szoborparkja - VII.

Eger
II. Rákóczi Ferenc u. 2.
Az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium...Teljes szövegAz egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium kerítésén belül látható L-alakú parkocskának a hosszabbik szárában, a hátulsó sorbanKevesebb szöveg

Felállítás2000


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2011.09.11. 23:33
Ahogy Hevesy György mellszobránál www.szoborlap.hu/15917 már említettem, szerencsésnek találom, hogy a magyar származású Nobel-díjasok között az időrendi sorrendben ötödikként és hatodikként elismert két tudós szobra most egymás mellé kerül. Talán a hasonlóan képzett családnév, talán az egyformán ipszilonos végződés és az azonos keresztnév teszi, Hevesy Györgyöt és Békésy Györgyöt igen könnyen össze szokás téveszteni.

Pedig egy tudósi generáció biztosan van közöttük - Békésy György 1899-ben, a századforduló gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten, amúgy egy háromgyerekes család legidősebb tagjaként. Érdekesség, hogy másik két testvére is híres ember lett: húga, Lola művészettörténettel foglalkozott, s az író Passuth Lászlóhoz ment hozzá feleségül, öccse, Miklós pedig növénynemesítő lett, 1954-ben munkáját Kossuth-díjjal ismerték el. Édesapjuk, Békésy Sándor tudományos kutatással foglalkozó szakdiplomata volt, aki a korabeli Európa és Ázsia több pontján töltött szolgálatot - a gyerekek is eszerint végezték különféle iskoláikat, György többek között Pécsett is. Békésy György eleinte vegyészetet tanult Bernben, aztán a budapesti egyetemen doktorált, Hevesy Györgyhöz hasonlóan, fizikából. 1924-től 1946-ig dolgozott Budapesten, az Állami Postakísérleti Állomáson, miközben gyakorlati munkát és tudományos tevékenységet egyaránt folytatott. 1939-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1946-ban a rendes tagja; 1949-ben megfosztották tagságától, 1980-ban rehabilitálták. Egyetemi oktatói karrierje úgy alakult, hogy 1933-tól magántanár volt a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1940-ben az ottani kísérleti fizika tanszék vezetésével bízták meg. 1946-ban Svédországba utazott, a Karolinska Egyetemen dolgozott, 1947-től az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen működött, mindkét évben fizetés nélküli szabadságon budapesti állásából. Mikor 1948-ban újra megkérte ezt a státuszt, nem engedélyezték neki, és rövidesen disszidenssé nyilvánították.

1961-ben kapta meg az orvosi-fiziológiai Nobel-díjat, 'a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatban tett fölfedezéseiért'. Az ehhez szükséges kutatások egy részét még Magyarországon töltött évei során kezdte el. 1966-ban a Hawaii Egyetem hívta el, Honoluluban halt meg 1972-ben. A komor arckifejezés, melyről e portré is tanúskodik, igen jellegzetes ábrázolása - visszaemlékezők szerint a jó humorú, ironikus Békésynek alig maradt fenn nevetős arcképe. 1946 után nem lépett magyar földre - édesanyját, aki 94 évesen két évvel túlélte őt, soha többé nem látta viszont.



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94252
Feltöltve
2011.09.11. 22:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:50

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94253
Feltöltve
2011.09.11. 22:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:51

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94254
Feltöltve
2011.09.11. 22:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:52

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94255
Feltöltve
2011.09.11. 22:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:53

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94256
Feltöltve
2011.09.11. 22:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:54

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94257
Feltöltve
2011.09.11. 22:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:55

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

''Magyarázatok M. számára''
Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94258
Feltöltve
2011.09.11. 22:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:56
''Magyarázatok M. számára''

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94259
Feltöltve
2011.09.11. 22:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 22:57

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
139587
Feltöltve
2013.05.31. 09:27
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.05.31. 09:27

"Békésy György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
175631
Feltöltve
2014.08.13. 18:58
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.13. 18:58
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.08.13. 18:58
1 új fotót töltöttem a "Békésy György mellszobra" műlaphoz
13.05.31. 09:27
1 új fotót töltöttem a "Békésy György mellszobra" műlaphoz
11.09.11. 23:33
Csuhai István publikálta "Békésy György mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.