Hevesy György mellszobra

Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2.

Alternatív, helyi címek:Az egri Wigner Középiskola magyar származású Nobel-díjasokat bemutató szoborparkja - IV.

Eger
II. Rákóczi Ferenc u. 2.
Az egri középiskola L-alakú szoborparkjának hosszabbik szárában, az...Teljes szövegAz egri középiskola L-alakú szoborparkjának hosszabbik szárában, az elülső sorban; az iskola kerítésén belül, de napközben látogathatóanKevesebb szöveg

Felállítás1999


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2011.09.11. 23:32
Örülök, hogy a dolgok úgy alakultak, vagyis úgy alakítottam őket, hogy az időrendben ötödik és hatodik magyar származású Nobel-díjas, Hevesy György, illetve Békésy György az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium emlékparkjának szoborlapos felvezetésében egymás mellé kerültek. Bár két külön szobrász alkotása itteni mellszobor-portréjuk, a valóságban mégis közel kerültek egymáshoz az emlékparkban (ahogyan ez a legelső képen jól látható), továbbá az a tapasztalatom, hogy két olyan Nobel-díjas név ez, melyet az utca embere is gyakran felcserél - pedig jelentősek a különbségek közöttük.

Az e mellszobor ábrázoltjaként látható Hevesy György 1885-ben született Budapesten, ugyanabban az évben, mint Kosztolányi Dezső vagy Lukács György - Kosztolányit harminc évvel élte túl, Lukács Györgynek még öt évvel több idő adatott végül, mint neki. Nyolcgyermekes nagypolgári család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot, eredeti családnevük Bischitz volt, s György már megszerezte az érettségit a budapesti Piarista Gimnáziumban, amikor nevüket Hevesyre változtatták. A budapesti egyetemen, majd Berlinben végezte tanulmányait, fizikából doktorált Freiburgban, ám érdeklődése a kémia felé fordult. Richard Lorenz, Ernest Rutherford és Niels Bohr oldalán dolgozott Európa számos kutatóhelyén, az I. világháborúban magyar katonaként szolgált, és a háború után rövid ideig kísérleteket is folytatott Budapesten, az állatorvosi főiskolán, és tanított is a Műegyetemen. 1920 után végleg eltávozott Magyarországról, Németországban, Dániában, Svédországban dolgozott. A kémiai Nobel-díjat 1943-ban kapta meg 'a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért a kémiai kutatásban' indokolással. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta, de tudósként többé már nem tevékenykedett Magyarországon, 1966-ban Freiburgban halt meg. Hamvait 2001 áprilisában helyezték el Budapesten, a Kerepesi temetőben - erre az aktusra a család kérésére került sor.

Az egri emlékparkban látható mellszobor - ahogy elnézegettem Farkas Pál 1995-ben a Paksi Atomerőmű látogatóközpontjában elhelyezett szobrát - másolat. Kampfl József e szobor elhelyezése után kapta a megbízást a szoborpark többi portréjának elkészítésére, pontosabban véglegesítésére, hiszen patinázott gipszmintaként előzőleg valamennyit kiállította már.



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Balra a háttérben, ellenfényben, Békésy György
Feltöltő
Azonosító
94232
Feltöltve
2011.09.11. 21:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:32
Balra a háttérben, ellenfényben, Békésy György

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Feltöltő
Azonosító
94233
Feltöltve
2011.09.11. 21:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:33

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Feltöltő
Azonosító
94234
Feltöltve
2011.09.11. 21:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:34

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Feltöltő
Azonosító
94235
Feltöltve
2011.09.11. 21:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO560

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:35

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Feltöltő
Azonosító
94236
Feltöltve
2011.09.11. 21:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:35

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Feltöltő
Azonosító
94237
Feltöltve
2011.09.11. 21:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:37

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Feltöltő
Azonosító
94238
Feltöltve
2011.09.11. 21:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:37

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Profilból. A háttérben Harsányi János.
Feltöltő
Azonosító
94239
Feltöltve
2011.09.11. 21:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.11. 21:39
Profilból. A háttérben Harsányi János.

"Hevesy György mellszobra" c. alkotás fotói Eger településről

Feltöltő
Azonosító
175632
Feltöltve
2014.08.13. 19:05
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 14.08.13. 19:05
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.08.13. 19:05
1 új fotót töltöttem a "Hevesy György mellszobra" műlaphoz!
11.09.11. 23:32
Csuhai István publikálta "Hevesy György mellszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.