Sülysáp, Szent István tér 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Páva

Sülysáp
Szent István tér 1.
A Wass Albert Művelődési Központtal szemben.

Felállítás1985. november 6.


ocsovai andrás
2011.09.18. 21:47
A Mucsi András által rendezett 1975-ös emlékkiállítás Mucsi írta katalógusában olvasom:

...'1974-ben „Páva” c. szobrával egy pályázati megbízáson vett részt, majd ugyanezzel a szobrával Gyömrő 700. évfordulóján rendezett kiállításon szerepelt, 1975-ben. Ekkor bízzák meg – a kiállított szobor – alapján a sülysápi felszabadulási emlékmű elkészítésével. Az emlékmű kivitelezésében 1975. április 18-án, 37 éves korában bekövetkezett halála akadályozta meg.'...

B. (Barcsai) Szabó Edit 'Páva' szobra a szentendrei emlékkiállításon is látható volt. (23. tétel) 1974. Bronz, 41,7 cm. (Itt a lapon az első kép.)

A művész asszony 1974-ben alkotott 'páva' madara 10 év múlva mégis eljutott Sülysápra, ott is Tápiósülyre.

'Pávás lány ([Szabó Edit terve], 1985, Tápiósüly)' olvasom az ifj. Pál Mihály köztéri munkáinak felsorolásában.

A 'két szobor' kapcsolatáról:
'B. (Barcsai) Szabó Edit 1938. január 18-án Debrecenben született. Iskoláit Sátoraljaújhelyen végezte. Közben a Sárospataki Szakkörben tanult rajzolni, majd az ottani művésztelep tanára, Takáts Tamás révén a budapesti Művészeti Gimnáziumba került a szobrászati osztályba, ahol Martsa István és Somogyi József vezetésével tanult tovább.

A Művészeti Gimnázium elvégzése után, 1956-ban felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára. 1961-ben fejezte be főiskolai tanulmányait, mesterei Szabó Iván, Kisfaludi Stróbl Zsigmond és Pátzay Pál voltak.

A továbbiakban a szobrászati pályakezdés idején, munkájában sok segítséget kapott apósától, Pál Mihálytól és férjétől, ifj. Pál Mihálytól. Férjével 1963-ban kötött házasságot és ezt követően Gyömrőre költöztek.'...
Tovább, itt:
http://www.zemplenimuzsa.hu/05_2/mucsi.htm

Az 5/4-es bronz lány szép és nyúlánk. Ékessége az egyszerűsége, dísze csupán a hajkoronája és a ruházata alján alig látható, visszafogott motívumok. A 'Páva' bezzeg mintázott, bóbitáján, szárnyán és farktollain.
Hogy mégis összetartoznak, azt a 'Pávás lány' jobb keze tartása és a 'Páva' visszaforduló feje, kíváncsisága, szelíd simulása sugallja.

A 'Páva' Pávás lány' az összetartozás emlékműve, ott, Tápiósülyön.

Korabeli sajtótudósítás az avatásról ( Monori Hírlap XXVII. évf.265 sz.első oldal:http://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1985_11/?query=k%C3%B6zt%C3%A9ri%20m%C5%B1alkot%C3%A1s&pg=118&layout=s

Megemlékezés a művésznőről: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1985_12/?query=Veresegyh%C3%A1z%20%20domborm%C5%B1%20%20&pg=310&layout=s



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94206
Feltöltve
2011.09.11. 14:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 14:56

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94207
Feltöltve
2011.09.11. 14:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 14:58

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94208
Feltöltve
2011.09.11. 15:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 15:05

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94209
Feltöltve
2011.09.11. 15:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 15:10

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94210
Feltöltve
2011.09.11. 15:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 15:19

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94211
Feltöltve
2011.09.11. 15:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 15:22

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94212
Feltöltve
2011.09.11. 15:24
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ48/10 • 1/125 • ISO179

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 15:24

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Feltöltő
Azonosító
94213
Feltöltve
2011.09.11. 15:25
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/1031 • ISO109

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 15:25

Adalék vagy máshol

"Pávás lány" c. alkotás fotói Sülysáp településről

Fotó: ifj. Szentiványi Kálmán, Mucsi András B. Szabó Edit emlékkiállítása 1975. katalógusából (23)
Feltöltő
Azonosító
94197
Évszám
1975
Feltöltve
2011.09.11. 11:40
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.11. 11:40
1975, Archív felvétel
Fotó: ifj. Szentiványi...Teljes szövegFotó: ifj. Szentiványi Kálmán, Mucsi András B. Szabó Edit emlékkiállítása 1975. katalógusából (23)Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

11.09.18. 21:47
ocsovai andrás publikálta "Pávás lány" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.