Díszkút
Pest környéki falu volt, szép múlttal, hasonló társaival, jó közlekedéssel. Fejlődése elrendeltetett.
Az 1900-as évek elején 'parcellázás' változtatja meg a falu akkori arcát.
Három telepet alakítanak ki az ősi falu erdős határban. A Mária, a Klotild és az Erzsébet telepeket.
45 után a volt uradalmi tulajdon megkezdte új életét. A Teleki-kastély szökőkútja a községháza elé kerül.
1998-ban a település város címre pályázva, sokirányú fejlesztésbe kezdett. Többek között pályázatot hirdetett a közösséget bemutató köztéri képzőművészeti alkotás felállítására. A hely adott volt, a 'városháza' előtti térség a Teleki-szökőkúttal.
A nyertes mű gondosan vette figyelembe a meglévő épített adottságokat, azok méretét, funkcióját, a mű 'mondanivalóját'.
A 'kútszobor', a kompozíció egy fa köré épül, mely az összefüggő erdőséget hivatott jelképezni. Az erdőből nőtt ki a három 'nőnevű' telep, természetesen nőalakokkal megjelenítve azokat. E nőalakok is jelképeket mutatnak be, szőlőt, egészséges, hallal játszó gyermeket, a gazdihoz simuló kutyát, az új környezet, az új otthon adta mindennapi munkát, életet, életérzést. A korán ébredő kakas a legkorábban itt élőket, - 700 éve - az ősi falusiakat képviseli. Ne feledjük Gyömrő 500 éve református hitű közösségét sem, így a 'kakas' jelképként, az ő keresztyénségüket is megjeleníti az alkotáson.
A kakas harmadik funkciója: Szemben a városháza kapujával, kukorékolnia illik, ha abban a házban a gyömrőiek érdekei, értékei védelme nem a kellő intenzitással történik.
A Díszkút avatása 2001. augusztus 20-án egybeesett Gyömrő várossá avatási ünnepségével.
2010 augusztus 20-tól ifj. Pál Mihály Gyömrő város díszpolgára.
Gyömrő, és amit átélt:
http://www.kapcsolat-kapcsolat.hu/tartalom/monorikisterseg/gyomro.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f789bcde041b18323f10221a50fbe486_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b87551a87f9a4795ad4d93c5865ac701_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2eaae9e68b71a1c86b5287f485ec960b_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/028fcccea49b3c4ce99bdb10073dd5aa_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5975c241d25a6646bd2a98c01fd65cac_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cc5b364ecd76ed5a25261bd7111d2cfd_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3bb46b95cb761354c1573e814acf4c7c_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/51ce6b60d3a839e238cb1de1bed89ca3_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/011e08845631076d010fa4cafe4ac204_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8a4ee4ce13aa09a7a5a9ea65d326115e_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e0bcc03d17b527897932034d34a3be99_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ef9c744fa9544831522b1de641a2ee1f_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1e29ac25b79d0f79b3c87fb3f3d15595_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ebcbca39f9550a1ff2744b3af36b9998_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e9250dfa6eb186d6c722cd7862bb4773_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a15875-5d51ad3173670-304c8ff94222fb407741df87_4.jpg)
"Díszkút" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 14.2mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!