Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László

Székesfehérvár, Arany János utca 9.
Archív képek

Angol cím:St. Ladislaus

Székesfehérvár
Arany János utca 9.
Az alkotás a Szent István Székesegyház két tornya között bal oldalon található.

Avatás1967. december 8.
Avatás1778

Aerdna
2011.11.14. 19:03
A Szent Péter és Pál templom helyén a XIII. században Grábner Márton tervei alapján, az előző templom falainak felhasználásával épült 1759-1778 között a Szent István Székesegyház. Az épület két tornya közötti három szobrot eredetileg Huber János készítette.

Az ezen a műlapon bemutatott, szemből nézve bal oldalon látható Szent László szobor azonban a II. világháborúban megsérült, helyére Bicskei István készített új szobrot 1967-ben. A új Szent László szobor 1967. december 8-án került fel az épületre. A másik két szobrot 1999-ben restaurálták.

A templom nyilvántartott műemlék. A székesegyházat IV. Béla alapította 1235 előtt. Szentélyét 1478-ban bővítették, a török időben a törökök dzsáminak használták, majd 1688-tól plébániatemplomként működött a jezsuiták kezelésében. A templom déli tornya, mely ledőlt, és amelyet 1742 után építettek fel újra az északi mintájára, valamivel kisebb, mint az északi torony. 1848-ban, 1922-ben, 1936-1937-ben, majd az 1980-as években felújították. A templom hátfalán található Pásztor János-Hikisch Rezső Hősi emlékműve.

-----

2016.08.08.
A templom - és vele együtt a szobrok - felújítása megtörtént. A szobrok esti megvilágításhoz lámpát kaptak, és számomra meglepő módon a szobron elhelyezett galambvédelmet is (galambtüskét).

---

2018.08.26.
Érdekes információt kaptam Smohay András egyházmúzeumi igazgatótól, aki volt olyan kedves, és kérdésemre megírta, hogy a források tévesen jelölik Antal Károlyt ennél a szobornál, mivel a rekonstrukciót a Historia Domus alapján Bicskei István készítette. Tehát Magony Imre könyvében téves információ szerepel, de nemcsak az alkotó, hanem az alkotás tekintetében is, mivel az itt ábrázolt szobor Szent László és nem Szent István.
Így mind az alkotót, mind az alkotás megnevezését ennek megfelelően módosítottam.
Forrás: SZARKA Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története. Szerkesztette Csurgai Horváth József, Kovács Eleonóra, Mózessy Gergely. Székesfehérvár, 2003. 399–400
Források:
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai 113-114. o., Magyarország műemlékjegyzéke: Fejér megye 1474 szám.

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
93632
Feltöltve
2011.09.04. 20:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.04. 20:23

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
93633
Feltöltve
2011.09.04. 20:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.04. 20:24

93634

93635

93755
Feltöltve
2011.09.05. 20:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.05. 20:51

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
93756
Feltöltve
2011.09.05. 20:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.05. 20:52

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
99824
Feltöltve
2011.11.14. 19:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.14. 19:00

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
99989
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.11.16. 21:26
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ71/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.11.16. 21:26
2010. május

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
169503
Feltöltve
2014.06.23. 23:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.23. 23:24

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
169504
Feltöltve
2014.06.23. 23:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.23. 23:25

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
248958
Feltöltve
2016.08.08. 21:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.08. 21:28

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
248959
Feltöltve
2016.08.08. 21:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.08. 21:29

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
248960
Feltöltve
2016.08.08. 21:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.08. 21:30

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
248961
Feltöltve
2016.08.08. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.08. 21:31

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
248962
Feltöltve
2016.08.08. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.08. 21:32

Archív fotók

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

A Szent István Székesegyház 1930-ban - légi felvétel, a tornyok között jól látszanak a szobrok. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár anno..., 23. o.Tóth Károly felvétele
Feltöltő
Azonosító
94520
Évszám
1930
Feltöltve
2011.09.14. 20:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.14. 20:26
1930, Archív felvétel
A Szent István Székesegyház 1930-ban - légi felvétel, a tornyok között jól látszanak a szobrok....Teljes szövegA Szent István Székesegyház 1930-ban - légi felvétel, a tornyok között jól látszanak a szobrok. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár anno..., 23. o.Tóth Károly felvételeKevesebb szöveg

"Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

A templom egy 1967. januári képeslapon. Itt látszik, hogy a szobor hiányzik még. Forrás: http://old.vmmk.hu/k/e5-459.jpg
Feltöltő
Azonosító
104879
Évszám
1967
Feltöltve
2012.02.18. 18:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.18. 18:29
1967, Archív felvétel
A templom egy 1967. januári képeslapon. Itt látszik, hogy a szobor hiányzik még. Forrás: http://old.vmmk.hu/k/e5-459.jpg
Összesen 17 fotó

Műlap története

18.09.01. 21:27
A "Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.08.26. 21:10
A "Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.11.16. 21:26
1 új fotót töltöttem a "Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" műlaphoz!
11.11.14. 19:03
Aerdna publikálta "Szent István Székesegyház épületszobra I. - Szent László" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.