Négy elem
Kishegyesi út 263.
'A 40 x 40 cm-es kockákból álló, 3 méter magas, 13 méter széles, erősen emelt kontúros dombormű Henry Moore szobrászatának elvét követi: a pozitív-negatív formák játékára épül. Anyaga rézoxidos samott, amelyen néhol kevés zöld és sárga fedőmáz jelenik meg, néhol, elszórtan pár szem ezüstös, kékes üvegmozaik szemcse. A monumentális, érdekes felületű teret a művész jelképes, többalakos kompozícióval töltötte be. Témája: az ember és a technika kapcsolata az ókortól napjainkig, a nagy elődök és munkásságuk mai eredménye, a fejlődés és a nyomában kialakuló gazdagság. A fejlődést, az előrehaladást, a dinamizmust egymáshoz kapcsolódó körökkel, és körökben érvényesíti a művész. Mintegy időrendi sorrendben, a kezdetektől máig vezetnek a különböző méretben és magasságban mintázott körök, amelyekben jelképes emberalakok és kémiai, fizikai jelek, szerkezetek állnak egymás mellett. E tudományágak szunnyadására, majd fellobbanására, kezdeteire utalnak a heverő férfiakt és az égből tüzet lelopó, istenekkel szembeszálló Prometeusz (a máját tépő keselyűvel), eredményeire, kibontakozására pedig a jelképes nőalak (hatalmas kezében villámmal, napsugárral). A természeti erők humanizálását, az energiák emberi szolgálatába állítását jelképezik a mű allegorikus ábrái, alakjai. A művész azonban emléket állít a fizikai, kémiai tudományok nagyjainak is, név szerint, portrészerű megoldással. A körök között és fölött kevésbé emelt kontúrokkal arcképsort látunk, felirattal (Leblanc, Wöhler, Priestley, Curie házaspár, Mendelejev). Az érdekes, karakteres fejeken nem a naturalista hűségre, hanem az expresszív hatásra, emlékállításra törekedett a művész. Alkotása férfias karakterével, tökéletesen átgondolt eszmeiségével, egységes jelképrendszerével tűnik ki. '
Írja Sz. Kürti Katalin A köztéri szobrok ...című könyvének 130-131. oldalán.
A lényeg: az állapotára nálunk nincs kategória, mert ugyan megvan az alkotás, de mégsem látható, mert kb. 15 éve elfalazták. Mondjuk ezt a most kibontott részt látva szakszerűen tették, de az áthelyezésről szóló hírnek én magam nem örülök. Nem hiszem, hogy megúszná a mű sérülés nélkül. És hová is tennék? Dobozban hagynák, mint a Berki Viola hasonlóan nagy, kerámia művét?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a7481a435911222e50295179a1c5ce83_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/50b6c0cf17ec66ef6fc790a27a8f77da_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8d6fb25fc40cb5d0cf50a5fcd3b49c7a_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
A fotós neve: Benkő László
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
A fotós neve: Benkő László
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b6a41f305d2676704258c510eb714c50_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
A fotós neve: Benkő László (képrészlet, amin éppen az általam fotózott láb is látszik)
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
A fotós neve: Benkő László (képrészlet, amin éppen az általam fotózott láb is látszik)Kevesebb szöveg
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8bb9da7c0e3cbedf6ce481097b8a29d2_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a3f8e6871fff11494d9c11e1f562ae1b_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5b4805a9646bdf7a84de538234830043_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5475fe9685db50954b51817c4d3d8870_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/96d613708cb0bf9743997bdffef934f2_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/93a15424fc2836eb44857a21ce3f0be4_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
Képzőművészeti Alapkiadó vállalat, Budapest 1974.
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Képzőművészeti Alapkiadó vállalat, Budapest 1974.Kevesebb szöveg
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a15853-5e24d82d31b6f-fcdde2e0efa21d968d9c740b_4.jpg)
"Négy elem" c. alkotás fotói
(G. Staindl Katalin)
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!