Harsányi János mellszobra

Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2.

Alternatív, helyi címek:Az egri Wigner Középiskola magyar származású Nobel-díjasokat bemutató szoborparkja - X.

Eger
II. Rákóczi Ferenc u. 2.
Az L-alakú emlékpark hosszabbik szárának végén, az elülső sorban; az...Teljes szövegAz L-alakú emlékpark hosszabbik szárának végén, az elülső sorban; az iskola kerítésén belül, de napközben látogathatóanKevesebb szöveg

Felállítás2000


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2011.09.03. 13:20
A magyar származású Nobel-díjasok közül talán Harsányi Jánosé a legfordulatosabb pályafutás. Az 1920-ban zuglói gyógyszertáros fiaként született Harsányi a Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti egyetemen szerzett gyógyszerészi oklevelet, s egy darabig dolgozott is a családi vállalkozásban, az azon a helyen lévő patikában a Róna utca és a Bosnyák utca sarkán, ahol ma is gyógyszertár működik (ezt a tényt ma ott emléktábla hirdeti). 1944-ben munkaszolgálatra vezényelték, 1945 elején Budapesten bujkált. 1947-ben filozófiából doktorált, Szalai Sándor tanársegéde lett a Szociológiai Intézetben. 1948-ban a gyógyszertárak államosítása után Ausztriába szökött későbbi feleségével, majd 1950-ben Ausztráliában telepedtek le. Harsányi néhány évig fizikai munkából élt, 1954-től pedig közgazdaságtant tanított, és felváltva töltött különböző hosszúságú időszakokat Ausztráliában és az Egyesült Államokban. 1964-től aztán a kaliforniai Berkeley Egyetem tanára lett.

A Nobel-díjat 1994-ben kapta meg, de nem eredeti szakterületén, a kémiában, hanem a közgazdaságtudomány legjelesebb művelői között 1969 óta kiosztott közgazdasági Nobel-emlékdíjat, 'a nem-kooperatív játékok elméletében az egyensúly-analízis terén végzett úttörő munkásságért', harmadmagával megosztva. Ugyanebben az évben a kémiai Nobel-díjjal Oláh György tudományos eredményeit jutalmazták - s Magyarországon valójában nem Kertész Imre 2002-es irodalmi Nobel-díja, hanem ez az 1994-es páros terelte rá a figyelmet a magyar származású Nobel-díjasokra. Harsányi János is, Oláh György is remek média-személyiségek voltak, a távol töltött évtizedek ellenére jól beszéltek magyarul, mindketten röviddel elismerésük után Magyarországra látogattak, és az itthoni közgondolkodás, úgy tűnt, újra felvette a tudományos munka elismertségének azt a fonalát, mely valamikor Szent-Györgyi Albert életének utolsó szakaszában még kézben volt, és halálával mintha elejtődött volna.



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93514
Feltöltve
2011.09.03. 12:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:43

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93515
Feltöltve
2011.09.03. 12:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:44

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93516
Feltöltve
2011.09.03. 12:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:45

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93517
Feltöltve
2011.09.03. 12:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:46

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93518
Feltöltve
2011.09.03. 12:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:47

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93519
Feltöltve
2011.09.03. 12:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:48

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93520
Feltöltve
2011.09.03. 12:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:49

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93521
Feltöltve
2011.09.03. 12:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:50

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
93522
Feltöltve
2011.09.03. 12:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.03. 12:51

"Harsányi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
185650
Feltöltve
2014.11.02. 23:34
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.02. 23:34
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.11.02. 23:34
1 új fotót töltöttem a "Harsányi János mellszobra" műlaphoz
11.09.03. 13:20
Csuhai István publikálta "Harsányi János mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.