Szovjet repülősök emlékműve
A Vigadó térre tervezett emlékmű felállításához el kellett távolítani az 1896 óta ott álló, „Vízcsurgató gyerekek” című szoborkompozíciót. http://www.kozterkep.hu/~/2826/_vizcsorgato_gyermekek_kutja_budapest_senyei_karoly_1896.html
Senyei Károly alkotása ekkor került a Dagály fürdőbe.
A monumentális alkotás készítője ismeretlen. Az emlékmű formailag nagyon hasonló a Debrecenben ugyancsak 1945-ben felállított „Szovjet repülők emlékműve” című alkotáshoz, amely Sah moszkvai tervezőnő alkotása. http://www.kozterkep.hu/~/7794/_szovjet_repulos_emlekmu_debrecen_sah_1945.html
A hasonlóság alapján vélelmezhető, hogy azonos alkotóról van szó, de ez teljes bizonyossággal nem jelenthető ki.
1956-ban az emlékművet megrongálták. Az obeliszk tetejéről ledöntötték a repülőgépet. A forradalom leverése után a kárt helyreállították, de a repülőgép helyére már egy nagyméretű ötágú aranycsillag került.
Az emlékművet 1975-ben lebontották és a helyére egy vörös gránitból készült új obeliszk került, amely Schall József építész terve alapján épült. A rendszerváltás után ezt az alkotást a Kerepesi úti temető 215-ös parcellájába helyezték át, ahol szovjet katonák sírkertjét díszíti. http://www.kozterkep.hu/~/15916/_szovjet_hosi_emlekmu_budapest_schall_jozsef_1992.html
Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a Dagály fürdőbe száműzött Senyei alkotás visszakerüljön az eredeti helyére, ami 2000-ben meg is történt.
A bevezetőben említett három szovjet emlékmű közül már csak a Szabadság téri van meg, de az is állandó vita tárgya. A Szent Gellért téri emlékművet a rendszerváltás után bontották le.
2. Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás Kiadó Budapest, 1994
"Volt egy emlékmű a Vigadó téren, ami nem túl ismert és még kevésbé szeretett alkotásnak bizonyult: 1945. május 1-jén állították fel, ám 1956-ban az obeliszk tetején lévő repülőt leverték (milyen bizarr: egy repülős emlékmű, amiről a repcsi lezuhan). Aztán maga az obeliszk (immár repülő nélkül) ott állt a rendszerváltásig, amikor lebontották. Na, szóval erről a szoborról a mai napig nem tudták, hogy ki volt az alkotója, de most szerkesztek egy cikket, amiből kiderül, hogy Kocsis András. [ ...] "
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=143828358&t=9008373
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8bbd22a7b33e2f6ff5dda0b917123136_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9576648aaed821dd7d845dda4d569985_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/209f30088bb2a5f94beed0eee812ef2d_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e52858252e25fd92386a02e4b1100a3c_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/41d9ca8c89900c2a44ce38e2245a5c1d_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
1945
Budapesti Történeti Múzeum
Kiscelli Múzeuma
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
1945
Budapesti Történeti Múzeum
Kiscelli Múzeuma
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/50512f36bca06836c9d324ccd1970078_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8cf4c6f87b3aad122b56dba597a3d169_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8b4eda9124acc3864b40691e3a6921b9_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/38e6ec079e75bd1956713296aad84032_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e8539a4d39cdbf52802f422681a43be5_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a8cdd3671807d7e178fb66b2733cc6a3_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/173fb3dd992c0cac697980eaaf045235_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8ec201240d468e0f66f6f390233e06ff_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cf58b9ae6a01cee06f308def42109c4f_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dc03eec0ede637e2dca83ebc7a40e611_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4a33e3cfbadcec5a98b66c60516b3a64_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e68b6e1a8f4fe9870c3de2bd6878a8d8_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Kép - 79687
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Kép - 79687
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b8248f0cda526b4dbac2de09caf0e71d_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bca787c0e9ad4efec99cec80429fb710_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
képszám: 112258
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
képszám: 112258
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u270-a15824-5ddc0ba4a47ab-488abb216f8adb2c1b26817d_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u270-a15824-5ddc0ba4a5e6e-b7ba6bf2cea2078169e819de_4.jpg)
"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u270-a15824-5ddc0ba4a69b2-be3903bde92607701133e3cd_4.jpg)