Miskolc, Görgey Artúr utca

Alternatív, helyi címek:Magyarság összetartozásának emlékműve

Miskolc
Görgey Artúr utca
Népkertben, a Herman Ottó Múzeummal szemben

Felállítás2011. augusztus 20.

Röghegyiné Anita
2011.09.05. 22:04
Miskolcon az 1930-es évek közepén, állítottak fel először országzászlót amely faragott kőtalapzaton álló, több méter magas, nemzetiszínű szalaggal díszített zászlórúd volt, félárbocra engedett, nemzetiszínű zászlóval. Ez emlékhely volt Miskolcon (is) a Trianon és a magyar sors mementója, megemlékezések helyszíne, egészen az 1950-es évekig amikkor is mint a legtöbb országzászlót ezt is lebontották.
Az új emlékmű helyén a Géniusz szobor állt http://www.kozterkep.hu/~/4316/_geniusz_miskolc_kerenyi_jeno_1969.html, melyet a városi sportcsarnok elé helyeztek át, a miskolci országzászló így jószerivel eredeti helyén áll.
A mintegy négy méter átmérőjű, faragott mészkő talapzaton álló, hat méter magas zászlórúd tetején megmintázták a Szent Koronát is, az emlékmű egy díszkővel kirakott kis tér közepén áll majd.
A zászló árboca Litwin József iparművész műhelyében készült, az emlékmű átadása augusztus 20-án volt.
Rostás László
2011.09.18. 22:36
Az országzászló egyedüli alkotójaként Litwin Józsefet feltüntetni helytelen, mivel a Bloch és Stimm műépítészek által készített országzászló eredeti terveit a Borsod Megyei Levéltár őrzi és ennek adaptálására került sor.Az eredeti országzászlót 1934 augusztus 9.-én csütörtökön avatták fel. Az újonnan felállított országzászló építészeti adaptációs terveit Taba Benő és Tőzsér Iván építészek készítették 2011.június 30.-án. A zászlórúd tetején lévő Szent Korona tűzománc képekkel készített másolatát Dovák B. József ötvösművész készítette 2011.augusztus 15.-én. Litwin József iparművész, a Zászló tartórúdját készítette. Az egységesen újjáépített országzászló elkészítésének irányítását, művezetését, talpazatának kőkonszignációját, a zászló tervével együtt Rostás László Ybl-díjas építész, Miskolc Mj. Város Főépítésze végezte-készítette. A 72 vármegye földjének egyesítése, ereklyeként az alapkőben, és a Szent Korona alatt található Országalmában való elhelyezése, ökumenikus megáldása. 2011. augusztus 15.-én Magyarok Nagyasszonya napján, míg az országzászló felszentelése, átadása 2011.augusztus 20.-án Szent István király napján történt.

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93390
Feltöltve
2011.09.01. 21:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ50/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 21:56

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93391
Feltöltve
2011.09.01. 21:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ45/10 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 21:56

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93393
Feltöltve
2011.09.01. 21:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ35/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 21:57

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93394
Feltöltve
2011.09.01. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 21:58

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93396
Feltöltve
2011.09.01. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ50/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 22:00

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93399
Feltöltve
2011.09.01. 22:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ35/10 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 22:02

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93400
Feltöltve
2011.09.01. 22:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ32/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 22:03

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93401
Feltöltve
2011.09.01. 22:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 22:03

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
93402
Feltöltve
2011.09.01. 22:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ45/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 11.09.01. 22:04

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
337383
Feltöltve
2018.12.29. 11:44
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/176 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.12.29. 11:44

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
337384
Feltöltve
2018.12.29. 11:44
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/212 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.12.29. 11:44

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
337385
Feltöltve
2018.12.29. 11:45
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/157 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.12.29. 11:45

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
337386
Feltöltve
2018.12.29. 11:45
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/246 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.12.29. 11:45

"Országzászló" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
337387
Feltöltve
2018.12.29. 11:45
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/189 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.12.29. 11:45
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.12.29. 11:45
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz!

18.12.29. 11:44

14.03.11. 11:40
Az "Országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.09.05. 22:04
Röghegyiné Anita publikálta "Országzászló" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.