M. Tóth István-emléktábla

Székesfehérvár, Jókai utca 4.

Székesfehérvár
Jókai utca 4.
Az alkotás a Jókai utca 4. számú ház falán van elhelyezve.

Felállítás2007. április 19.

Aerdna
2011.09.25. 20:46
Az alkotást 2007. április 19-én, a festőművész halálát követően egy évvel, születésének 85. évfordulóján avatták fel. A dombormű azon a házon került elhelyezésre, ahol M. Tóth István (1922-2006) élt.

A domborművet Warvasovszky Tihamér, a város akkori polgármestere és Gombaszöginé Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés akkori elnöke avatta fel.

M. Tóth István 1922. április 19-én született Székesfehérvár Maroshegyen. Neve előtt az M. betű Maroshegyre utal, a művész neve elé vette származási helyének betűjelét. 1948 óta volt kiállító művész, 1982-ben Székely Bertalan díjjal, illetve Alba Regia díjjal tüntették ki, és 1997-től volt Fejér Megye Díszpolgára. A Székesfehérvárért emlékérmet két ízben is megkapta,
1979-ben, és 1993-ban. 2006. májusában hunyt el.
Források:
http://www.deakgyujtemeny.hu/site_dgy.cgi?a=kiallit-322&id=236 , http://www.fmh.hu/szekesfehervar/20070420_a_festomuvesz__aki_gazdagitotta_a_varost

Aerdna műlapja

Tagi gyűjteményben
Székesfehérvári panteon

Cím alapján hasonló

"M. Tóth István-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93009
Feltöltve
2011.08.28. 20:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.28. 20:43

"M. Tóth István-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93010
Feltöltve
2011.08.28. 20:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.28. 20:44

93011

187279
Feltöltve
2014.11.19. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.19. 18:30

"M. Tóth István-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
352085
Feltöltve
2019.04.26. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.04.26. 21:40

"M. Tóth István-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
352086
Feltöltve
2019.04.26. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.04.26. 21:40

"M. Tóth István-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
352087
Feltöltve
2019.04.26. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • 21.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.04.26. 21:40
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.03.01. 14:00
Megérintettem a "M. Tóth István-emléktábla" alkotást
19.04.26. 21:40
3 új fotót töltöttem a "M. Tóth István-emléktábla" műlaphoz
17.06.02. 12:31
Megérintettem a "M. Tóth István-emléktábla" alkotást
17.04.24. 14:56
Megérintettem a "M. Tóth István-emléktábla" alkotást
14.11.19. 18:30
1 új fotót töltöttem a "M. Tóth István-emléktábla" műlaphoz
11.09.25. 20:46
Aerdna publikálta "M. Tóth István-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.