Lindenbaum házak épületdíszei 2.
'Izabella utca 96 - Az 1896-97-ben épült házat Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp tervezte, szecessziós stílusú.'
Ennyi áll róla Terézváros honlapján, a különben igen dicséretes házmutató térképen.
Ő a 'szegény rokon', a 'mostohatestvér' az ikerházak közül.
Egykori díszeinek szinte csak töredékei mutatkoznak a homlokzaton.
A tűz és a víz lenne a motívumpár, még szerencsénk, hogy legalább Spiegel rajzaiban rájuk ismerhetünk.
Amúgy az ikerház szélességének felényi, de a homlokzatok kialakítása egységes. Legalábbis az volt. Itt azonban a magasföldszint helyén az utcaszinten kialakított üzletek felső szintje található, a lakószintek az első emeleten kezdődnek. A második emeleti ablaksor alatt egykor díszítés lehetett, ennek nem sikerült még nyomára akadnom. A parapet-konvektorok közel sem pótolják az elveszett díszeket :-(
Egyébként évek óta üresen áll(nak), legalábbis a folyton változó hirdetések szerint eladó(k).
A Víz frízsor az első emeleti ablaksor alatt lehetett, a Tűz a második és a harmadik között látható nyomokban.
A harmadik emelet fölötti díszítmények viszonylag jó állapotban úszták meg az elmúlt száz-egynéhány évet, de az eresz alatti rész látványosan rosszabb állapotú, mint a restaurált házé.
Kiegészítés:
A 2012-ben Terézváros honlapján megtalálható ' Örökségvédelmi térkép ' szerint mindkét Lindenbaum ház 'Műemlék épület' besorolású. (Miként a velük egy háztömbben lévő egykori Szabadkőműves páholyház is.) Bízzunk benne, hogy egyszer sor kerül ennek a restaurálására is.
www.terezvaros.hu/webterkep/lista.phtml?op=kepgaleria&epulet_id=1558
English:
http://www.sziabudapest.com/text/spiegel_en.php
Angol leírás, sztori
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c3fcff7cd12f597836dfb9b5f7a92568_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ec2d5852a124cafd565173fed954a094_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ49/10 • 1/160 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/03f3b7a563702e9a006e1838de04c347_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ49/10 • 1/160 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8ea0b4d1a7f773ba56e05342af4eefc2_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/69448016a97c9301c85832892e42485f_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/53ff36fc86088b3708e57977a7985fce_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ28/5 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/040db36dbb5aa225044d0f582582af33_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/21acada6ad2a35b6025fde5c9e91c631_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ280/100 • 1/450 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/76a6b6c1bd3031ab2509e33cafc08ea6_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/160 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e927272ddcfc5eb914160c2b93d177a7_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/180 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/588212262e456fd2bfba7d41b245c233_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/250 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/825d46bf60c5d167188e2c282c560134_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ280/100 • 1/680 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-62546063f182b-04f9fba59b148dca89721aaf_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/800 • 5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-62546064451bd-a2f2eb370ba866d6cd8a4460_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1000 • 8.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-625460644dc32-49fa58827c2b4c7170a045e0_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 26.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-6254606455ddb-74302cf9e1ef73e9f59c5732_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 80.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-625460645e3f2-fa6af50b37f4546c14f2338a_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 196mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-6254606467917-011f246c82c3c27126da454d_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 71.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-62546064701be-fd992681f9512cf57d6cd6aa_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 80.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-6254609307767-c7f384c5ffd6fdaaf29c4e1d_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 80.3mm • ISO180
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-6254609310567-4b531d86399245b358998fa4_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 80.3mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-6254609319aaa-d0741067b147b54ea01ab7fd_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 98.1mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-6254609322354-c42d09653f4aff91bffbea87_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • 42.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-625460932b39d-c185de47652dbb7fc3038cc3_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 62.5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-6254609334db7-000507e371383c8f1e69e4f0_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 80.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5376-a15740-625460933e160-e16da3f05f8691e0d912633c_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 152mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/654dc8889ce0424180bf22372de1e3eb_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
A szárny tisztán látszik.
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
A szárny tisztán látszik.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7bd0a17acd77a0bf3f03129bb7ad3ed7_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/00ebc606b753051cfced030215b2edae_4.jpg)
"Lindenbaum házak épületdíszei 2." c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/24000a543638fecf8e49a966b62da9e8_4.jpg)