Gyümölcsszedő asszony

Várpalota-Inota, Erőmű utca

Várpalota-Inota
Erőmű utca
Az Inotai erőmű mellett a művházon található az alkotás.

Avatás1958

Ády
2011.08.23. 13:25
Várpalota mellett Inotán épült fel 1951-ben a November 7. szénerőmű. A hatalmas erőmű ellátásara sok száz ember érkezett a környékre, akiknek egy egész lakótelepet építettek az erőmű közelében. A sok dolgozó kulturálódása ekkor még csak egy fabarakkban volt lehetőség, így felmerült a gondolat, egy művelődési ház építésére. A gondolatot a megvalósítás követte, és 1959-re Szabó István tervei alapján elkészült a Béke Művelődési Ház. A szocreál elemekkel gazdagon díszített épület, már a szocreál építészettől való eltávolodás szellemében készült modern stílusú lett. A művházban színház, moziterem, könyvtár, presszó, étkező, olvasó és szakköri szoba várta a látogatókat. Az épület környezetét, magát az épületet, és a belső tereinek díszítését a kor neves művészeivel készítették el. A művek az épülettel együtt országos hírnévre tettek szert. Az alkotások nagy része ma is látható, így mindegyiket sorba be tudom mutatni nektek.

Az épület oldalánál az étterem bejárata fölött található Ambrózy Sándor szobrász által készített dombormű. A vörös téglafalba rézsútosan vésett kétalakos kompozíció két asszonyt ábrázol gyümölcsszedés közben.

Az erőmű 2001-ben leállt, a művelődési ház is évekkel ezelőtt bezárt, csak nagyobb alkalmakra (rendezvényre) nyitja meg kapuit.

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Gyümölcsszedő asszony" c. alkotás fotói Várpalota-Inota településről

Feltöltő
Azonosító
92513
Feltöltve
2011.08.22. 15:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.08.22. 15:54

92514

92515
Feltöltve
2011.08.22. 15:55

Ády 11.08.22. 15:55

92516

92517

92518

92519
Feltöltve
2011.08.22. 15:56

Ády 11.08.22. 15:56

92520

92521

Szerintem a nyers téglákat formázták kiégetés előtt, ami sokkal könnyebb, mint a téglafalba faragni az alakokat. Ezt bizonyítja, hogy egy tég...Teljes szövegSzerintem a nyers téglákat formázták kiégetés előtt, ami sokkal könnyebb, mint a téglafalba faragni az alakokat.
Ezt bizonyítja, hogy egy téglát fordítva tettek be - itt a fényképen 'korrigáltam' a hibát :-)Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
92780
Feltöltve
2011.08.25. 15:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.08.25. 15:27
Szerintem a nyers téglákat formázták kiégetés előtt, ami sokkal könnyebb, mint a téglafalba...Teljes szövegSzerintem a nyers téglákat formázták kiégetés előtt, ami sokkal könnyebb, mint a téglafalba faragni az alakokat.
Ezt bizonyítja, hogy egy téglát fordítva tettek be - itt a fényképen 'korrigáltam' a hibát :-)Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

11.08.25. 15:27
1 új fotót töltöttem a "Gyümölcsszedő asszony" műlaphoz!
11.08.23. 13:25
Ády publikálta "Gyümölcsszedő asszony" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.