I. Ferenc József megkoronázása

Marosvásárhely (Târgu Mureş), Városháza tér

A Kultúrpalota előcsarnokában, szemben a főbejárattal.

Avatás2006
Avatás1913


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sántha Imre Géza
2011.08.21. 00:13
A Kultúrház előcsarnokában, a nagy koncertterem bejáratánál találjuk ezt a nagyméretű domborművet, Sidló Ferenc alkotását. A Kultúrpalota felavatásakor már idős uralkodó, I. Ferenc József, kiegyezés utáni, magyar királlyá való megkoronázását ábrázolja, a történelmi magyar felségjelekkel. Maga a Kultúrpalota is eredetileg az I. Ferenc József Közművelődési palota nevet vette fel.
Az uralkodó koronázási ünnepségére 1867. június 8-án került sor a budavári Mátyás templomban. A magyar szent koronát Simor János bíboros hercegprímás és gróf Andrássy Gyula miniszterelnök helyezte az uralkodó fejére. Ezt a pillanatot ábrázolta a művész kissé patetikusan, de ugyanakkor törekedve az ábrázolt személyek és a felségjelek valósághű bemutatására. A történelmi palást felülete eredetileg ékkövekkel volt diszítve (a drágaköveket Hibján Samu és Vandrág László rakták rá a műalkotásra).
A domborművet Trianon után, az 1920-as években eltávolították, elrejtették, és több mint 80 évig csak néhány személy tudott a pincében lévő rejtekhelyéről. 2005 februárjában Lokodi Edit Emőke, Maros Megye Tanácsának elnőkasszonya szorgalmazására az értékes domborművet újra napvilágra hozták. 2006-ban Pokorny Attila szobrász restaurálta és visszakerült eredeti helyére.
Források:
Keresztes Gyula: A Kultúrpalota előcsarnokának falfestményei, bronzreliefjei. Népújság (Marosvásárhely). XLVIII/242 szám. 1996 december 7.
Bónis Johanna: A koronázási dombormű a Kultúrpalotában. Népújság (Marosvásárhely). LVIII/51 szám. 2006 március 3.
További linkek
http://www.erdelyweb.hu/mvhely/szoveggyujtemeny/kulturpalotabgy.htm
TundeK62
2011.08.21. 00:23
Egy cikk a felújításról: http://www.erdely.ma/multidezo.php?id=15814&cim=a_helyen_a_marosvasarhelyi_kulturpalotaban_ferenc_jozsef_domborm%FBve&autoid=22292&year=2011&month=04&day=15&what=archivum



Cím alapján hasonló

"I. Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92212
Feltöltve
2011.08.17. 08:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.17. 08:41

"I. Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

A teljes kompozíció.
Alkotók
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92213
Feltöltve
2011.08.17. 08:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.17. 08:43
A teljes kompozíció.

"I. Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

A megkoronázás.
Alkotók
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92214
Feltöltve
2011.08.17. 08:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.17. 08:43
A megkoronázás.

"I. Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

A palást.
Alkotók
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92215
Feltöltve
2011.08.17. 08:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.17. 08:45
A palást.

"I. Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
109979
Feltöltve
2012.05.01. 18:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/10 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.05.01. 18:47

"I. Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
109980
Feltöltve
2012.05.01. 18:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/15 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.05.01. 18:48
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.12.02. 16:05
Megérintettem az "I. Ferenc József megkoronázása" alkotást
22.04.15. 15:39
Megérintettem az "I. Ferenc József megkoronázása" alkotást
13.04.12. 22:32
Az "I. Ferenc József megkoronázása" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.05.01. 18:48
1 új fotót töltöttem az "I. Ferenc József megkoronázása" műlaphoz
12.05.01. 18:47
1 új fotót töltöttem az "I. Ferenc József megkoronázása" műlaphoz
11.08.21. 00:13
Sántha Imre Géza publikálta "I. Ferenc József megkoronázása" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.