Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai

Marosvásárhely (Târgu Mureş), Városháza tér
Archív képek

A Kúltúrpalota második emeleti (délkeleti) saroktermében.

Avatás2011
Avatás1908

Nagy Sándor (tervező)
Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sántha Imre Géza
2011.08.21. 00:03
A marosvásárhelyi régi Városháza az 1906-1908 között épült, szecessziós stilusban, Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei szerint. A díszes palotát belül falfestményekkel, domborművekkel és szines üvegablakokkal diszítették. A trianoni békeszerződés után, 1921-ben a magyar vonatkozású üvegablakokat leszerelték, és pincébe kerűltek.
Több mint 80 év elteltével, a közben Megyeházává átrendezett történelmi épületben székelő Maros Megyei Tanács, pontosabban Lokodi Edit Emőke tanácselnökasszony kezdeményezésére a vitrókat felszínre hozták, és a budapesti Róth Miksa Emlékház szakemberei restaurálták őket. Eredeti helyükre kívánták visszaállítani a felújított szines üvegablaksort, de a szintén a Megyeházában székelő, sőt ennek jelenlegi tulajdonosa a Prefektusi Hivatal ezt nem hagyta jóvá. Ekkor az a döntés született, hogy a vitrókat a szomszédos Kultúrpalota második emeleti délkeleti saroktermében kialakított, a város szecessziós emlékeit bemutató kiállításon állítják fel. Ez 2011 tavaszán történt meg, annak reményében, hogy a közeljövöben visszakerűlhetnek eredeti helyükre. Mivel nem ablakszemekben állították ki e vitrókat, nem éri őket egységes természetes külső fény, és így nem tünnek fel eredeti pompájukban, árnyaltak.
A hat üvegfestmény a következő kompozíciókat tartalmazza (balról jobbra): II. Rákóczy Ferenc portréja (Pro libertate- felírattal), Bethlen Gábor arcképe (Pro lege et grece- felirattal), I. Ferenc József egész alakos portréja (Bizalmam az ősi erényben- felirattal), Kossuth Lajos (Leborulok a nemzet nagysága előtt - felirattal), Deák Ferenc portréja (A haza mindenek előtt - felirattal) valamint a történelmi magyar címer angyalok társaságában.
A Megyeháza (volt Városháza) épületében további dekoratív jellegű üvegablakok vannak az előtérben és a lépcsőházban, melyek nem voltak eltávolítva, csak a II. világháború zürös napjaiban. Ezek viszont külön műlapot igényelnek.
További linkek
http://erdely.ma/hatranyban.php?id=36880&cim=a_kulturpalota_festett_uvegablakai_el%C5%91kerultek_a_sullyeszt%C5%91b%C5%91l
http://erdely.ma/kultura.php?id=89142&cim=felig_mar_megujult_a_varoshaza_marosvasarhelyen_audio



Cím alapján hasonló

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92134
Feltöltve
2011.08.16. 09:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.16. 09:30

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92135
Feltöltve
2011.08.16. 09:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/56 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.16. 09:32

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92136
Feltöltve
2011.08.16. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.16. 09:33

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92137
Feltöltve
2011.08.16. 09:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/56 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.16. 09:34

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92138
Feltöltve
2011.08.16. 09:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.16. 09:38

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
109976
Feltöltve
2012.05.01. 18:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.05.01. 18:40

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
109977
Feltöltve
2012.05.01. 18:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.05.01. 18:41

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
109978
Feltöltve
2012.05.01. 18:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.05.01. 18:41

Archív fotók

"Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. alkotás fotói

A Városháza 1910-ben, a szomszédos Kultúrpalota megépülése előtt. (forrás: Csepreghy András és Henrik: Üdvözlet Marosvásárhelyről. Mvhely. 2002).
Alkotók
Nagy Sándor (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
92385
Évszám
1910
Feltöltve
2011.08.19. 08:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.08.19. 08:02
1910, Archív felvétel
A Városháza 1910-ben, a szomszédos Kultúrpalota megépülése előtt. (forrás: Csepreghy András és...Teljes szövegA Városháza 1910-ben, a szomszédos Kultúrpalota megépülése előtt. (forrás: Csepreghy András és Henrik: Üdvözlet Marosvásárhelyről. Mvhely. 2002).Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.12.02. 16:05
Megérintettem az "Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" alkotást
22.04.15. 15:39
Megérintettem az "Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" alkotást
17.01.07. 07:48
Az "Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.05.01. 18:41
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" műlaphoz
12.05.01. 18:41
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" műlaphoz
12.05.01. 18:40
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" műlaphoz
11.08.21. 00:03
Sántha Imre Géza publikálta "Az egykori Városháza tanácstermének üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.