Kecskemét, Kodály Zoltán tér

Kecskemét
Kodály Zoltán tér
A vasútállomás melletti parkban látható.

Felállítás1968

Exit
2008.05.12. 09:43
Anyaga: mészkő talapzat, mészkő mellszobor.
Mérete:150 x 45 talapzat, 60 x 30 cm mellszobor
Felirat: Kada Elek 1852-1913 Felvilágosult haladó szellemű polgármester és író, nagy érdemeket szerzett a városépítésben és a kulturális élet gazdagításában.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kada_Elek
Szórád Péter
2014.10.24. 21:15
Kada Elek, az Aranykor polgármestere, Kecskeméten született 1852. május 2-án. A kecskeméti piaristákhoz járt iskolába 1861 és 1869 között, 9 éves korától 17 éves koráig. A humán tantárgyakban ért el kimagasló eredményeket. Jogi tanulmányait Kecskeméten és Pozsonyban végezte. A fővárosban gyakornokoskodott, és miután letette az ügyvédi vizsgát, 1875-ben visszatért Kecskemétre. 1876-ban feleségül vette Ferenczy Augusztát. 1878-ban Kecskemét II. választókerületében országgyűlési képviselővé választották. 1891-ben MÁV alkalmazásba került, közben újságírással és színműírással is foglalkozott. 1896-ban meghalt Lestár Péter kecskeméti polgármester. A megüresedett helyre a törvényhatóság egyhangúlag Kada Eleket választották meg. Ennek a két polgármesternek a működése alatt történt meg Kecskemét város fejlődése. A felívelés már Lestár Péter idején elkezdődött, Kada Elek pedig példás módon folytatta elődje munkáját, amely véglegesen a következő polgármester Sándor István regnálása alatt teljesedett ki.
Kada Elek hivatalba lépésének első intézkedéseként a bevételeket 80 000 koronáról 200 000 koronára emelte fel. Értékesítette a város távoli birtokait, és új településeket hozott létre: Árpádszállás, Monostor, Hetény, Kadafalva és Szikra. Kezdeményezésére elindult a villanyvilágítás, a vízvezeték, a csatornázás kiépítése, kinyitották a Rákóczi sugárutat, megépült az Újkollégium és a Cifrapalota, elkészült a Kossuth-szobor. Hivatali ideje alatt múzeum, könyvtár, zeneiskola, mozgóképszínház, számtalan iskola épült. Politikai tevékenysége mellett régészeti ásatásokat folytatott, regényeket és színműveket írt, nevéhez fűződik a kecskeméti művésztelep megszervezése. Támogatta a homoki szőlő- és gyümölcstelepítés, a barack meghonosítását.
Az Aranykor látványos fellendülést az 1911-es földrengés „rengette” meg. Az újjáépítési erőfeszítéseknek több nagyszabású terv esett áldozatául, míg végül Kada Elek is meghalt 1914. július 24-én.
Személyiségének és várospolitikai stratégiájának köszönhetően Kecskemét európai léptékű várossá fejlődött. Emlékét utcanév, portrészobrok, szülőházának, iskolájának és egykori lakásának emléktáblái őrzik.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kada_Elek
http://kada.humankozep.hu/iskola/kada_elek_elete
http://kecskemetitv.hu/sa_hirek/i_kultura_32/i_az_aranykor_polgarmestere_a_cifrapalotaban_kepgale_97134/t_Az%20Aranykor%20polg%C3%A1rmestere%20a%20Cifrapalot%C3%A1ban%20(k%C3%A9pgal%C3%A9ri%C3%A1val)/index.html

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
5644
Feltöltve
2008.05.12. 09:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.12. 09:43

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
5645

5646

184736
Feltöltve
2014.10.24. 16:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.24. 16:37

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
184737
Feltöltve
2014.10.24. 16:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.24. 16:37

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
184738
Feltöltve
2014.10.24. 16:38
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.24. 16:38

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
184739
Feltöltve
2014.10.24. 16:38
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.24. 16:38

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
184740
Feltöltve
2014.10.24. 16:38
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.24. 16:38

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

2019. 10. 03.
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
379804
Feltöltve
2019.10.22. 19:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ440/100 • 1/125 • 14.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.10.22. 19:06
2019. 10. 03.

"Kada Elek szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
415116
Feltöltve
2020.09.02. 10:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.02. 10:07
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.02.12. 12:29
Megérintettem a "Kada Elek szobra" alkotást
20.09.02. 10:07
1 új fotót töltöttem a "Kada Elek szobra" műlaphoz
20.07.12. 12:16
Megérintettem a "Kada Elek szobra" alkotást
19.10.23. 10:58
A Közösség megszavazta a Kada Elek szobra műlapon várakozó szerkesztést
19.10.22. 19:06
1 új fotót töltöttem a "Kada Elek szobra" műlaphoz
14.12.09. 10:04
Megérintettem a "Kada Elek szobra" alkotást
14.10.31. 22:33
A "Kada Elek szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.24. 16:38
1 új fotót töltöttem a "Kada Elek szobra" műlaphoz
14.10.24. 16:38
1 új fotót töltöttem a "Kada Elek szobra" műlaphoz
14.10.24. 16:38
1 új fotót töltöttem a "Kada Elek szobra" műlaphoz
14.10.24. 16:37
1 új fotót töltöttem a "Kada Elek szobra" műlaphoz
14.10.24. 16:37
1 új fotót töltöttem a "Kada Elek szobra" műlaphoz
08.05.12. 09:43
Exit publikálta "Kada Elek szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.