Gyomaendrőd, Népliget utca 2.

Gyomaendrőd
Népliget utca 2.
Általános Iskola épülete előtt

Avatás2000


Cedrus
2011.08.08. 18:28
"Rózsahegyi Kálmán (1873. október 6. – 1961. augusztus 27.) színész, tanár
Színészcsaládból származott, apja, Rózsahegyi Ödön vidéken játszott. Rózsahegyi Kálmán is vidéken kezdte pályafutását, de 1898-ban szerződtette a Magyar Színház. 1900–1935 között a Nemzeti Színház tagja volt, 1923-tól az örökös tagság birtokosaként.
Rózsahegyi a realista színjátszás egyik legjelentősebb képviselője volt, aki nem a szó művésze volt, hanem az egyszerű, természetes, közvetlen játéké. Skálája meglehetősen széles volt, szerepei a bohózattól az érzelmes humorig minden árnyalatot felöleltek."

Rózsahegyi Kálmán Endrődön született, ahol iskolát neveztek el róla. Tiszteletére a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola épülete előtt állították fel mellszobrát. A mészkőtalapzaton lévő szobor virágos környezetben látható. Sajnos a szobrot megrongálták (jelzi a szájából kiálló csavar), hiányzik pipája. Weigert József korábbi felvételét bemutatva eredetiben is látjuk.

Az iskolában évente megrendezik a Rózsahegyi Napok háromnapos rendezvénysorozatát, melynek célja névadójukról való megemlékezés, kapcsolaterősítés az iskola fenntartójával és a szülőkkel.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rózsahegyi_Kálmán
További linkek
Rózsahegyi Kálmán életútja http://www.rozsahegyiiskola.hu/rozsahegyi-kalman-eletutja.html

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Rózsahegyi Kálmán" c. alkotás fotói Gyomaendrőd településről

Feltöltő
Azonosító
91456
Feltöltve
2011.08.08. 18:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ73/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.08. 18:05

"Rózsahegyi Kálmán" c. alkotás fotói Gyomaendrőd településről

Feltöltő
Azonosító
91457
Feltöltve
2011.08.08. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ73/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.08. 18:06

"Rózsahegyi Kálmán" c. alkotás fotói Gyomaendrőd településről

Feltöltő
Azonosító
91458
Feltöltve
2011.08.08. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ63/10 • 1/1300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.08. 18:07

"Rózsahegyi Kálmán" c. alkotás fotói Gyomaendrőd településről

Feltöltő
Azonosító
91459
Feltöltve
2011.08.08. 18:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ73/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.08. 18:08

"Rózsahegyi Kálmán" c. alkotás fotói Gyomaendrőd településről

Feltöltő
Azonosító
91460
Feltöltve
2011.08.08. 18:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ80/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.08. 18:09

"Rózsahegyi Kálmán" c. alkotás fotói Gyomaendrőd településről

Fotó: Weigert József
/Gyomaendrőd honlapjának fotósa/
Feltöltő
Azonosító
91461
Feltöltve
2011.08.08. 18:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.08. 18:11
Fotó: Weigert József
/Gyomaendrőd honlapjának fotósa/

"Rózsahegyi Kálmán" c. alkotás fotói Gyomaendrőd településről

Feltöltő
Azonosító
282669
Feltöltve
2017.06.25. 10:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.06.25. 10:39
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.06.25. 10:39
1 új fotót töltöttem a "Rózsahegyi Kálmán" műlaphoz!
14.01.27. 11:49
A "Rózsahegyi Kálmán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.08.08. 18:28
Cedrus publikálta "Rózsahegyi Kálmán" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.