Veszprém, Kemecse utca 1.

Állapot: Áthelyezve innen

Veszprém
Kemecse utca 1.
Az Európa Szoborpark I.-ben látható (Vetési Albert Gimnázium).

Felállítás2006

TundeK62
2011.09.18. 23:36
Pár éve ismertem meg személyesen a művészt, éppen Abaújszántón, a szülővárosában, ahová látogatóba érkezett egy debreceni festőművész házába. Előtte pár nappal tanulmányoztam át műveit az abaújszántói helytörténeti gyűjteményben, ahol állandó tárlata látható. Többek közt a székek ihlette alkotásokból.
Úgyhogy Veszprémben egyből kiszúrtam a kerítés túloldaláról, hogy ez az alkotás senki másé nem lehet, mint Drozsnyik Istváné.
Az idén 60 éves (2011-ben), de megismerve bátran kijelentem, hogy örökifjú 'képzőművész' (ahogy a wikipédián olvasható a titulusa) sok alkotásában vissza-visszatér a szék, mint motívum.
De itt meg is lehet erről győződni: http://hu.wikipedia.org/wiki/Drozsnyik_Istv%C3%A1n

Éppen István művészete kapcsán gondolkodtam el már két évvel ezelőtt az autodidakta szó jelentésén. A gépészmérnökből lett művész neve mellett az artportalon is ott szerepel az alábbi lista: 'festőművész, grafikus, performer, szobrász'. Éppen azért van viszonylag kevés köztéri alkotása, szobra, illetve kompozíciója, mert nagyon szerteágazó tevékenységei vannak a szobrászkodás mellett.

A Templomszék Veszprémben rozsdás vasból készült. Azt hiszem, különös magyarázatra sem szorul az alkotás, hisz a képek önmagukért beszélnek. Méretei: 142 x 60 x 56 cm.

Ez a plasztika is a Kőkapui Nemzetközi Művésztelepen készült, amit Ézsiás István szervezett: http://artportal.hu/lexikon/intezmenyek/kokapui-nemzetkozi-muvesztelep
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Drozsnyik_Istv%C3%A1n
Európa Szoborpark I. Veszprém (43. p.)
További linkek
A művészről: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/drozsnyik-istvan

TundeK62 műlapja

Tagi gyűjteményben
Európa-szoborpark I.

Cím alapján hasonló

"Templomszék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91410
Feltöltve
2011.08.08. 01:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.08. 01:02

"Templomszék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91411
Feltöltve
2011.08.08. 01:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.08. 01:03

"Templomszék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91412
Feltöltve
2011.08.08. 01:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

91413
Feltöltve
2011.08.08. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.08. 01:05

"Templomszék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91414
Feltöltve
2011.08.08. 01:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.08. 01:06

"Templomszék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91415
Feltöltve
2011.08.08. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.08. 01:07

"Templomszék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91416
Feltöltve
2011.08.08. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.08. 01:08
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.10.27. 22:48
A "Templomszék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.18. 23:36
TundeK62 publikálta "Templomszék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.