Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla

Csurgó, Széchenyi tér 1.

Csurgó
Széchenyi tér 1.
Csokonai Közösségi Ház főbejárat bal oldalán a falon

Felállítás2005


Cedrus
2011.07.26. 11:36
Csokonai Vitéz Mihály ( 1773.11.17. – 1805. 01.28.) bronz portré domborműves emléktábláját az 1998. márciusában átadott Csokonai Közösségi Ház főbejárata közelében az épület falán helyezték el.

Csokonai Vitéz Mihály "a magyar felvilágosodás korának legkiemelkedőbb költője. Fiatal éveiben korának forradalmi mozgalmaival rokonszenvezett, s ez a napóleoni háborúkat kísérő reakciós hullám közepette nehézzé tette életét. Egy ideig a debreceni református kollégium segédtanára volt, elbocsátása után pedig vándorköltőnek állt. Szerelme és múzsája, a számos versében megénekelt, jómódú családból való “Lilla” (Vajda Julianna) kezének elnyerése érdekében megpróbált állandó munkát találni, de mire sikerrel járt, a lányt férjhez adták.

1799 tavaszán felkérik, hogy vállalja el a csurgói gimnázium tanári állását. Május 26-án utazik Csurgóra, falusi környezet fogadja, a község legszebb épülete az új gimnázium. Csokonai itt rektor, tanár, igazgató egy személyben. Teljes erejével veti magát a tanításba. Tanítási módszerének alapja, hogy 'gondolkozó és gondolkoztató tanításra' törekszik. Leginkább a poétika, a költészettan oktatásában remekelt. A hiányzó tankönyvek pótlására maga készít jegyzeteket, ilyen céllal írja 'A magyar verscsinálásról közönségesen” című tanulmányát.

A vizsgákig kevés az idő, de arra mégis futja, hogy betanítsa Somogyban írt darabját melynek címe: Cultura és Pofók. A helyettes tanári megbízás szeptemberben lejárt de még bemutatták Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak c. művét. Sikert aratott. Nem akart haraggal távozni Csurgóról és Festetics pártfogására továbbra is igényt tartott. Ma emlékpad áll azon a helyen a gimnázium parkjában, ahol legszívesebben tartózkodott."
Források:
http://www.csvmrg.sulinet.hu/intezmeny/ktar/csokonaisomogy.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Csokonai_Vitéz_Mihály

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Feltöltő
Azonosító
90245
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.07.26. 11:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ85/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.07.26. 11:13
2010. június

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Feltöltő
Azonosító
90246
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.07.26. 11:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ96/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.07.26. 11:14
2010. június

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Feltöltő
Azonosító
90247
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.07.26. 11:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ85/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.07.26. 11:15
2010. június

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Csokonai Közösségi Ház
Feltöltő
Azonosító
90248
Feltöltve
2011.07.26. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ70/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.07.26. 11:16
Csokonai Közösségi Ház

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Feltöltő
Azonosító
218369
Feltöltve
2015.09.28. 00:37
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Feltöltő
Azonosító
218370
Feltöltve
2015.09.28. 00:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Feltöltő
Azonosító
230895
Feltöltve
2016.02.01. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Csurgó településről

Feltöltő
Azonosító
230896
Feltöltve
2016.02.01. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 8 fotó

Műlap története

16.02.01. 22:40
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" műlaphoz!
16.02.01. 22:39
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" műlaphoz!
15.09.28. 00:38
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" műlaphoz!
15.09.28. 00:37
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" műlaphoz!
11.07.26. 11:36
Cedrus publikálta "Csokonai Vitéz Mihály domborműves emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.