Diebold Károly-emléktábla

Sopron, Móricz Zsigmond utca 2.

Sopron
Móricz Zsigmond utca 2.
A Móricz Zsigmond és a Mátyás király utca sarkán álló épületen.

Avatás2006. február 11.


Vódli József
2011.07.25. 23:46
Diebold Károly (1896-1969) Sopron nagy fényképésze, városunk megannyi szépségének megörökítője. A jelesen tanuló gyermeknél középiskolai tanárai felismerték a kitűnő rajzkészséget. A Seltenhofer harangöntő és tűzoltószergyár cégvezetőjeként dolgozott, miközben figyelme a fotográfia felé fordult, melyet művészi színvonalra emelt, majd hivatásává is ez vált.

Az 1930-as évek jelentették Diebold Károly életművének és főleg sikerének első csúcspontját. Ekkor fényképezte a várost és környékét, készítette megannyi megrendelőről a találó és értékes arcképeket, megörökítette a műemlékeket. Különböző, akkor élvonalbeli gépekkel dolgozott, Rolleiflexszel és Leicával egyaránt. Fénykép pályázatokat is nyert.

A háborút követően, 1951-ben műtermét megszünteti és annak teljes felszerelése a Műszaki Egyetemi Karok soproni Olajbányászati tanszékére került. 1957-ben az Erdőmérnöki Főiskola önálló fotólaboratóriumának vezetője lesz, ahol tovább képezte magát a kor legmagasabb technikai színvonalának megfelelően.
www.hap.hu
kectam
2023.12.11. 10:22
Sopronban a Móricz Zsigmond u.2. szám alatt avatták fel Diebold Károly emléktábláját, annak a háznak a falán, ahol 1939-től a Diebold fotóműterem és üzlet működött.
Az avatóbeszédet dr. Faragó Sándor professzor, a NyME Rektora és Dr. Varga Ferencné, Diebold egykori munkatársa tartotta.
Források:
Soproni Szemle 2007/2 198. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/SoproniSzemle_2007/?pg=207&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)



Cím alapján hasonló

"Diebold Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
90154
Feltöltve
2011.07.25. 09:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.25. 09:09

"Diebold Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
90155
Feltöltve
2011.07.25. 09:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.25. 09:10

"Diebold Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
90156
Feltöltve
2011.07.25. 09:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.25. 09:10

"Diebold Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
90157
Feltöltve
2011.07.25. 09:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.25. 09:10

"Diebold Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
90158
Feltöltve
2011.07.25. 09:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.25. 09:11

"Diebold Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
176241
Feltöltve
2014.08.18. 18:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.18. 18:38
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.12.11. 10:22
A "Diebold Károly-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.25. 15:26
Megérintettem a "Diebold Károly-emléktábla" alkotást
14.08.18. 18:38
1 új fotót töltöttem a "Diebold Károly-emléktábla" műlaphoz
11.07.25. 23:46
Vódli József publikálta "Diebold Károly-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.