Sajógömör (Gemer), Hlavna 9.

A kastéllyal szemben

Avatás1992


Kiss Katalin
2011.07.22. 13:35
Sajógömör többségében magyar lakta terület, a lakosság 92 %-a magyar.

' Sajógömörön született Czinka Panna virtuóz magyar cigányzenész, legendás cigányprímás, sírja is a faluban van.
Zenészcsaládból származott, nagyapja és apja II.Rákóczi Ferenc fejedelem udvarának muzsikusai voltak.
Már 9 évesen olyan tisztán hegedült, hogy a szép reményű gyermeket több gömöri földbirtokos saját költségén Rozsnyóra küldte, hogy ott megfelelően kiképezzék a hegedűjátékban. Elsősorban földesura, Lányi János támogatta. Tizenkét éves korára bámulat tárgya lett muzsikája. Tizennégy éves korában férjhez ment egy nagybőgőn játszó cigány zenészhez, és annak két fivérével megalapította kis zenekarát. Czinka Pannáé volt az első igazi cigányegyüttes, amelyben két hegedűs (egyik közülük a prímás, a másik a kontrás), egy cimbalmos és egy bőgős játszott. Cigányzenekaruk híre napról-napra terjedt, ünnepségek alkalmával 20-30 mérföldet is utaztak. Ez az első ismert híressé vált magyar cigányzenekar.' http://z-lap.hu/2010/12/30/czinka-panna-1711%E2%80%931772/

A közvéleményben gyakran úgy él a neve, hogy II. Rákóczi Ferenc zenésze volt. Ez Jókai Mórnak 'köszönhető', aki Szeretve mind a vérpadig c. regényében így szerepelteti, pedig csak 1711-ben született, 1772-ben halt meg. Viszont kuruc egyenruhában Európa szerte terjesztette a kurucdalokat.

Halálának 220. évfordulóján, 1992-ben szép ünnepség keretében szobrot állítottak neki Gömörön, a kastéllyal szemben, ahol Petőfi 1845. május 28-án megszállt.

Évente Országos Czinka Panna prímásversenyt rendeznek Sajógömörön.
http://www.gemer.net/ougemer/hu/kultura/2004/cp_pv.htm

Kiss Katalin műlapja


Kapcsolódó
Czinka Panna: http://canadahun.com/forum/showthread.php?t=22708
Igó Aladár: http://www.tornalja.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=410

Cím alapján hasonló

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90025
Fotózva
2011.06.13. 20:03
Feltöltve
2011.07.22. 13:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:38

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90026
Fotózva
2011.06.13. 20:03
Feltöltve
2011.07.22. 13:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:38

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90027
Fotózva
2011.06.13. 20:03
Feltöltve
2011.07.22. 13:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:39

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90086
Fotózva
2011.06.13. 20:02
Feltöltve
2011.07.23. 20:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.23. 20:18

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90029
Fotózva
2011.06.13. 16:41
Feltöltve
2011.07.22. 13:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:40

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90030
Fotózva
2011.06.13. 16:42
Feltöltve
2011.07.22. 13:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ36/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:41

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90031
Fotózva
2011.06.13. 23:21
Feltöltve
2011.07.22. 13:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:41

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90032
Fotózva
2011.06.13. 20:03
Feltöltve
2011.07.22. 13:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:42

"Czinka Panna" c. alkotás fotói Sajógömör (Gemer) településről

Feltöltő
Azonosító
90033
Fotózva
2011.06.13. 20:03
Feltöltve
2011.07.22. 13:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.07.22. 13:42
Összesen 9 fotó

Műlap története

11.07.22. 15:07
Kiss Katalin publikálta "Czinka Panna" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.