La Charogne
Mindenkinek ajánlom megtekinteni ezt a szobrot, aki Mezőberényben jár.
http://www.mezobereny.hu/index.php?lid=1&fid=48
Még nem láttam a siófoki másolatot, nem tudom eldönteni, hiányzik-e a kendő sarka, vagy így tervezte a művész.
A szobor egy példánya a Galéria kertjében is látható. http://picasaweb.google.com/Maria.Lovasz/VargaImreSzobrai#5570434188388445746
Szoboravatás Mezőberényben
...A kiemelkedő településfejlesztő társadalmi munkát a Hazafias Népfront Onszágos Tanácsa elismerő oklevéllel jutalmazta, melyet tegnap délután Szikszai Ferenc, a HNF megyei bizottságának titkára adott át Szűcs Lajos tanácselnöknek, a művelődési központban rendezett ünnepségen....
...Az ünnepség után köztéri szobrot avattak Mezőberényben, a Népköztársaság úti OTP-lakások átrium-udvarán. Varga Imre, Kossuth-díja s szobrászművész „La Charone” című szobrát nagy számú érdeklődő előtt Vámos László, a megyei tanácsművelődési osztályának vezetője avatta. Az ünnepségen az alkotó is jelen volt, akitől azt tudakoltuk, megfelelőnek tartja-e a környezetet.
— Ez egyik legfontosabb szobrom — válaszolta Varga Imre —, tudtommal az egyetlen köztéri munkám Békés megyében. A környezet igazán szép, Novák István Ybl-díjas építész terve, melyet én a kezdetektől ismerek. Munkámat ide álmodtam. Hogy itt felavatták, azért köszönetét mondok mindazoknak, akik megvalósítását segítették. Azon ritka dolog vált e helyen valóra mikor az építészet és szobrászat, a valaha szorosan összefonódó művészeti ágak együtt kelhetnek életre...."
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e68e410fc76acbfa60e48d5b0d71cec1_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ41/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71656a661da775d3e85f08341c41edc8_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2701d6388fd18b497593fb3eb1f32137_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9af60e9a217c13be1c88742d03eb6a18_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c805a2c69e0ed94a79a27b383c561496_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/85184e3074be9b8fd916e7f6496edc46_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d93a09cf3a278992435a448b83924681_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7fe4ec4e801127c99ad64fd8b7b5b0c8_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/98fad422bbaa80d6415015a047775e04_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ51/10 • 1/80 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f19769661d45c5b6670c9143594e3fa9_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/06e2b8bfa850e2267eca3abda6ef8bf0_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/640 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eaf0f295c08c139be450994aa2aebffa_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a15408-5d0f3e6137c73-f0fb943656901e39360d4f3e_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ240/100 • 1/124 • 2.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a15408-6351275f8ffd3-3eb504e274eb5584dd376339_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO65
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f1cd46380b0d377b9bdbebf1252c4b80_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ddc328d46e532df94d0b6d40f5b04c8e_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Élményképek
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a15408-5d0f3eb582a80-8ca9881f0cc19fbe59bd9504_4.jpg)
"La Charogne" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/841 • 2.3mm • ISO100