Veszprém, Egyetem utca

Veszprém
Egyetem utca
Az egyetem B épületének földszintjén, a bejárat után jobbról.

Felállítás1955


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2011.08.07. 23:04
Az első szobor, melyet a veszprémi egyetemen elhelyeztek 1955-ben, dr. Wartha Vince mellszobra volt. A vegyipari egyetem elődjének számító Budapesti Műszaki Egyetem Nehézvegyipari Karának 1951-ben megtartott kari ülésén felvetődött a gondolat, hogy a veszprémi egyetem vegyipari karát Wartha Vincéről nevezzék el. Később ez mégsem így történt, ám a BME parkjában álló Bory Jenő alkotta mellszobrának másolatát felavatták az egyetem B épületének bejárata mellett, az előtérben (ma a portásfülkével szemben áll). Ez a szobor tehát egy másolat, ám az eredeti még nem látható a szoborlapon.

Wartha Vince kémikus, a műegyetem tanára, rektora, majd dékánja volt.
Fiumében született 1844-ben. 1864-ben szerzett vegyész oklevelet Zürichben, majd Heidelbergben bölcsész doktor lett. 1867-ben tért haza, és ettől az időponttól kezdve tanított a műegyetemen. Többek között nevéhez fűződik a BME Duna parti épületének felépítése.
Tudományos kutatói tevékenysége igen széleskörű volt. Könyvet írt A magyar borról (1880), és nagyot alkotott a kerámiaiparban, a magyar agyagipar fejlesztésében. A pécsi Zsolnay gyár állandó szakértője, tudományos tanácsadója volt. Az ő felfedezése, fejlesztése az eozinmáz.
A kutatásai közben felbecsülhetetlen értékű kerámiagyűjteményre tett szert. Ezeket többször, több helyen állították már ki. A gyűjtemény ma is megvan, 1944-ben egyik tanítványa mentette meg őket a háború pusztításaitól.

1904-ben megszakadt a jó kapcsolata a Zsolnayakkal, amikor állami megbízásból újjászervezte Zsolnay vetélytársát, a herendi porcelángyárat.
Sokoldalú érdeklődésére jellemző, hogy Eötvös Loránd után 1899 – 1902 között a Magyar Turista Egyesület elnöke volt.
A leírás forrásai: http://hu.wikipedia.org/wiki/Wartha_Vince
és Üzen a múlt (Egyházy Tiborné, Dömötör Lajosné, 2006) szövegei nyomán.

Ez után az első bronz mellszobor után ma már számtalan alkotás díszíti az egyetemi épületeket. Vannak olyanok, amelyeket ma már nem láthatunk; de folyamatosan mindig újakkal bővíti az egyetem még ma is.
További linkek
Életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Wartha_Vince

Az egyetem története: http://www.uni-pannon.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=35&Itemid=71

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...



Kapcsolódó
Dr. Wartha Vince

Cím alapján hasonló

"Wartha Vince dr." c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
89375
Feltöltve
2011.07.14. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Wartha Vince dr." c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
89376
Feltöltve
2011.07.14. 00:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Wartha Vince dr." c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
89377
Feltöltve
2011.07.14. 00:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Wartha Vince dr." c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
89378
Feltöltve
2011.07.14. 00:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 4 fotó

Műlap története

11.08.07. 23:04
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Wartha Vince dr." c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.