Veszprém, Komakút tér

Veszprém
Komakút tér
A könyvtár lépcsőházában, az első emeleten látható.

Felállítás1970

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2011.07.15. 23:17
Sok kedvenc szobrom lett a városban sétálva, rohanva – éppen mire volt idő, a sok egyéb program mellett a múlt héten. Ez az alkotás nem szerepelt, szerepel sehol, semmilyen listában, de mégis ott van az Eötvös Károly Megyei Könyvtár első emeletén, a gyerekrészleg bejáratánál. Kutatni mentem az épületbe, meg egy fotókiállítást megnézni.

Már az első Csizmadia Zoltán kerámiát is véletlenül találtam meg Mátészalkán. A Népitáncos pár is éppen ilyen szép volt, mint ez a Mesebeli pár, akik külön domborművön láthatóak. Az épületnek ezt a részét pár éve adták át, összeépítve a régi Komakút téri szecessziós házzal. Ebből aztán egy izgalmas építészeti megoldás született.

Akárhonnan is került elő ez az alkotás, azt hiszem jó helyen van most. Azt sem tudom, hogy 1970, a művön olvasható dátum óta hol volt. Ez még a későbbi kutatások meglepetése lehet. Szívesen veszem, ha valaki tud róla konkrét dolgot.

A könyvtár hivatalos nyitva tartási idejében tekinthető meg a mázas kerámiából készült dombormű pár.

Kapcsolódó
Alakok

Cím alapján hasonló

"Mesebeli pár" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
89366
Feltöltve
2011.07.13. 23:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mesebeli pár" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
89367
Feltöltve
2011.07.13. 23:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

89368
Feltöltve
2011.07.13. 23:59

89369
Feltöltve
2011.07.13. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

89370
Feltöltve
2011.07.14. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

89371
Feltöltve
2011.07.14. 00:01

Csizmadia Zoltán szignója
Feltöltő
Azonosító
89373
Feltöltve
2011.07.14. 00:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csizmadia Zoltán szignója

"Mesebeli pár" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
89374
Feltöltve
2011.07.14. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 8 fotó

Műlap története

11.07.15. 23:17
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Mesebeli pár" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.