Czetz János dombormű
Mint katonatiszt könyvet írt, a „Magyar Hadnyelvtan a császári és királyi osztriai hadsereg tisztjei számára” címmel, mert méltánytalannak tartotta, hogy a magyar katonákat német nyelven vezényeljék. Bem József mellett ő volt az erdélyi hadsereg tábornokkari főnöke és ideiglenes parancsnoka. A világosi fegyverletétel után, 1850-ben Nyugat-Európába, majd Argentínába emigrált, ahol megalapította az Argentín Nemzeti Akadémiát (Colegio Militar de la Nación). Ő volt az egyetlen magyar, akinek Dél- Amerikában egészalakos szobrot állítottak. Katonai tevékenysége mellett jelentős a földrajztudományi munkássága, hiszen földmérőként dolgozott Argentínában, ahol feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét.
1911-ben szülőfalujának községházán emléktáblát avattak, mely az 1997-ben állított dombormű alatt található, a következő felirattal: 'Ebben a községben született 1822-ben Czetz János 1848-49 beli honvédtábornok aki a magyar szabadságharc szomorú végével hazájából kibujdosva 1904-ben Argentina szabad földjén Buenos Airesben fejezte be nemzete szabadságáért utolsó percig hevülő nemes életét. E táblát a Székely Mikó Kollégium 1910-11 -ben érett ifjúsága készítette.'
E klasszikus tábla fölé helyezték el a Petrovits István által készített domborművet.
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/25558447ad86c6b9d02148b5a34a1eaf_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ68/10 • 1/640 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/173af23fd91cfd632efc973f2a2dc6ea_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ68/10 • 1/500 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ac54abd30b2e262cbfc3a9cf33fd80f0_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7953fc54daa1e9ec85bd1084fd45051f_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ68/10 • 1/480 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/12536e4ad459bc9eb404735008dddf0f_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/450 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b77a51e08c1cc806ffd33df40622b657_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ68/10 • 1/500 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4d118f4f18aa6d7d3d5f391b3f36c12e_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ68/10 • 1/640 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d761d559a6d5758a9f1cbc038f185fdf_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/420 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Élményképek
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u524-a15333-656dd08caa624-ce173ce32202d163ad0dcf55_4.jpg)
"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!