Szent István király

Hatvan, Rákóczi Ferenc út 12.

Hatvan
Rákóczi Ferenc út 12.
Az új-hatvani Szent István király plébánia templom elött áll.

Avatás2001. augusztus


Neményi Margó
2011.07.10. 22:42
Szent István királyunk szobra egy szépen rendezett terecskén áll Hatvanban, a róla elnevezett plébániatempolom előtt.
András által feltöltött, szintén Szpisják Pál alkotása, Szent Istvánról, hasonló, de mégis más:
http://www.kozterkep.hu/~/10147/_szent_istvan_orhalom_szpisjak_pal_1999.html
Valahol olvastam, hogy millennium alkalmából öt település is felkérte, hogy Szent István alakját mintázza meg számukra.

Ez a szobor is az ezeréves magyar államiság emlékére készült a plébánia és a város önkormányzata támogatásával.
Szent István jobb kezében jogar és kard, bal kezében pedig az országalma látható.
Egészen különleges a palást mintázata hátulról nézve.
Benkő Gabriella Emese
2020.02.24. 14:02
"A millenniumi évzáró ünnepségek keretében avatták fel az újhatvani Szent István templom előtti téren az államalapító egész alakos szobrát, Szpisják Pál boldogi szobrász- művész alkotását. A mintegy nyolcszázezer forintba kerülő szobor létrejöttét az önkormányzat félmillióval támogatta, de adakoztak a város gazdasági egységei, vállalkozói és a településrész lakói is...."
Források:
https://library.hungaricana.hu/en/view/HevesMegyeiNepujsag_2001_08/?pg=304&layout=s
Benkő Gabriella Emese
2020.02.24. 14:53



Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88653
Feltöltve
2011.07.04. 22:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 22:51

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88654
Feltöltve
2011.07.04. 23:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:09

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88655
Feltöltve
2011.07.04. 23:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:10

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88656
Feltöltve
2011.07.04. 23:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:11

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88657
Feltöltve
2011.07.04. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:12

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88658
Feltöltve
2011.07.04. 23:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:13

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88659
Feltöltve
2011.07.04. 23:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:14

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88660
Feltöltve
2011.07.04. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:15

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
88661
Feltöltve
2011.07.04. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.07.04. 23:16

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
125577
Feltöltve
2012.11.25. 01:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.25. 01:33

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
125578
Feltöltve
2012.11.25. 01:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.25. 01:33

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
436028
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.03.11. 18:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.11. 18:22
2015. január

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
436029
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.03.11. 18:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/800 • 5.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.11. 18:22
2015. január
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.04.18. 15:15
Megérintettem a "Szent István király" alkotást
21.12.13. 11:44
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.11. 18:22
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
21.03.11. 18:22
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
20.02.24. 14:54
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.24. 14:53
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.24. 14:02
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.25. 01:33
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
12.11.25. 01:33
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
11.07.10. 22:42
Neményi Margó publikálta "Szent István király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.