"Luxemburgi Zsigmond Nürnbergben született 1368. február 14-én.
Német, magyar, cseh királyként és német-római császárként Európa legtekintélyesebb uralkodója volt. Birodalma központját Budán rendezte be, amelyet európai hírű királyi rezidenciává fejlesztett.
Reformpárti volt, ami egy újfajta gondolkodásmódból fakadt: azt vallotta, hogy az intézményekhez, a rendszer részeihez hozzá lehet nyúlni, azokat át lehet alakítani, amitől a berendezkedés jobbá is lehet. Ez a gondolat teljesen új volt a korában, mivel a vezérelv addig az volt, hogy ami régóta működik, ahhoz nem szabad változtatni. A praktikus újítások iránti vonzalma megmutatkozott a haditechnika, például az ágyúk használata terén is.
Nagy Lajos halálával kihalt a magyar Anjou-ház férfiága. A bárók három pártba tömörültek, s mind a három pártnak megvolt a maga jelöltje. A Lackfiak Mária vőlegényét, Luxemburgi Zsigmondot jelölték. A bárók nagy része is Zsigmond mögé sorakozott fel, aki 1385-ben vette feleségül Máriát – végül Zsigmondot királlyá is koronázták 1387-ben.
Zsigmond kénytelen volt egyezséget kötni bizonyos bárói csoportokkal, mivel a megcsappant királyi hatalom már nem tette lehetővé a mindenkitől független politika elveinek további követését. A nádor Lackfi István lett. Zsigmond ugyan elnyerte a koronát, de a ligával kénytelen volt együttműködni, a bárók területi igényeit pedig kielégíteni.
Az uralkodó kísérletet tett hatalmának megszilárdítására, olyan új embereket emelve a bárók közé, akik hozzá hűek voltak. Mivel a bárók helyett inkább köznemeseket juttatott hatalomra, 1401-ben már az egész liga szembefordult Zsigmonddal. Elfogták a királyt, de Garai Miklós hősiesen átadta magát a királyért cserébe. Miután Zsigmond visszakapta trónját, létrejött a királyhű bárókat tömörítő Garai-Cillei liga.
Zsigmond – helyzete megszilárdítása érdekében – a magyar egyházat elsősorban mint anyagi forrást igyekezett a királyi hatalom szolgálatába állítani. 1404-ben a pápai bullák kiadását királyi engedélyhez kötötte.
1405-ben feleségül vette Cillei Borbálát (előző felesége 1395-ben halt meg).
A XIV. század gazdasági fejlődése a városok, különösen a szabad királyi városok számának és lélekszámának növekedését eredményezte. Kevés szabad királyi város volt, mint pl. Buda, Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa, a városfejlődés viszont önmagához képest jelentős volt Magyarországon. Mivel a városok lakossága elkötelezetten támogatta Zsigmondot, nagy szerepük volt a politikai stabilizációban, hiszen egyikük sem akart főúri függés alá kerülni. Az uralkodó növelte a fallal körülvett városok számát, amivel kedvezett a városok kereskedelmének, s elrendelte a súly- és mértékrendszer egységesítését. 1405-ben a király városi dekrétumokat bocsátott ki; ezek a törvények a városok és polgárságuk pozícióit erősítette. Egyebek közt szentesítette a városok jogát a lakosaik feletti önálló ítélkezésre, a bírákat pallosjoggal ruházva fel. Az 1435-ben tartott rendi gyűlésen már a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát.
Zsigmond 1408-ban Budára költöztette udvarát. Uralkodása alatt, 1395-ben új egyetem létesült Óbudán.
1408-ban Zsigmond létrehozta – 24 bárói család részvételével – a Sárkányos Rend Társaságát, a királyhű liga megerősítésére. Tagjai báróként helyet kaptak a királyi tanácsban, és birtokokhoz is jutottak.
A birtokszerkezetben végbement változások egészen 1848-ig éreztették hatásukat: ekkor kezdett ugyanis kialakulni az a nagybirtokos réteg, amely a későbbiekben az országot irányította. Addig a királyi udvar volt
a kultúra központja, attől kezdve azonban a főúri udvarok hasonló mértékben alakították az ország kultúráját és politikáját. Zsigmond hatalma megszilárdult.
Zsigmond a belső gondok ellenére hadjáratokat indított a Balkán irányába; vissza is foglalta a Havasalföldet és Kisnikápolyt. Sikerein felbuzdulva ki akarta űzni a törököt egész Európából, de sorra érték a kudarcok a törökökkel szemben, a telekkatonaság bevezetése ellenére. A támadó politika erőltetése helyett ezért a déli vidéken épített ki egy tagolt védelmi rendszert.
Zsigmondot 1410-ben német királlyá választották. Ekkor hívta össze
a konstanzi zsinatot, ahol egész Európát sikerült a tárgyalóasztalhoz ültetnie. A zsinat elsődleges feladata az 1378 óta tartó, egyházszakadással fenyegető helyzet felszámolása volt. Ekkor három pápa létezett egyidejűleg, s mindegyiküknek megvolt a saját országa is.
1419-ben Zsigmond – bátyjának halála után – joggal formálhatott igényt
a cseh trónra. Konstanzi lépéseivel azonban maga ellen hangolta a cseheket; elkezdődött a 17 évig tartó huszita háború, melynek leverésére Zsigmond keresztes hadjáratot hirdetett. 1431-ben sikerült megosztania
a felkelőket; a kelyhesek átpártoltak hozzá, s az ő segítségükkel végül 1434-ben döntő csapást mértek a táboriták seregére. 1433-ban a pápa német-római császárrá koronázta Zsigmondot.
Zsigmond fiúörökös hiányában leánya férjét, Habsburg Albertet jelölte utódjául. 1437. december 9-én halt meg Znaim-ban.
Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Luxemburgi_Zsigmond"

---