Kecskemét, Dózsa György út 22.
Archív képek

Kecskemét
Dózsa György út 22.
A Kodály iskola előtt látható

Felállítás1964

Exit
2008.05.10. 20:41
Mintha egy színpadon szereplő énekest látnánk...
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kecskem%C3%A9t
Göröntsér Vera
2014.10.10. 20:50
A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnázium főbejárata előtt álló alkotás, "egy áhítatot sugárzó éneklő lányt formáz meg."
A szándék szerint a szoborral az ország első ének-zenei iskolájaként 1950-ben létesült zeneiskolájának, az abban folyó magas színvonalú zenei képzésnek állítottak emléket.
Források:
http://kecskemet.varosom.hu/latnivalok/szobrok/Eneklo-lany-szobor.html
Ády
2016.02.15. 12:47
Szabó Iván: Éneklő leány

Új szobrot kapott Kecskemét. Az Ének-Zenei Általános Iskola bejárata mellett áll ezentúl, hogy szépségre tanítsa a járókelőket, hogy a művészet varázsát hintse szépülő városunkban, a formálódó emberi lelkeket gazdagítsa.
A szobor szép, nemes vonalú, egyszerű. Az egész test harmóniája, vonalainak leheletfinomsága, a nyitott tenyér melege, az ujjak lefelé irányulása, s az enyhén összezárt lábak, a lassan kifelé mozduló karok, a középen összefutó ruhaalj, az emelkedő fej, a nyúlánk alak: mind, mind az átélt éneklés élményét nyújtja.
Hallani véljük az énekszót. Az ajkak lágy zártsága bizonyítja, hogy a művész nem a könnyebb megoldást választotta: nem a naturális megoldású, valóságos éneklést mutatja, többet ad ennél: az éneklést általában, s ennek következtében az egész testre kiható lelkiállapotot érzékelteti művészien.
Így sikerült elérnie, hogy a szobor hatni tud, s az ábrázolt test szépségén túl a mélyen átélt éneklés válik uralkodóvá. És így vált egyetlen művészi kifejező erővé test és lélek, szépség és harmónia, egyszerűség és tisztaság. Van az egészben valami fennkölt emelkedettség, valami, ami túlmutat a szobor anyagiságán: az örök, soha meg nem semmisíthető Szépség, a mindenen diadalmaskodó Művészet jelenvalósága ami élményt ad a nézőnek, - üdvöt, fényt, biztatást, erőt a pihenés és elmélyülés meghitt perceiben. V. M
Források:
Petőfi Népe, 1964. augusztus 23. (19. évfolyam, 197. szám)

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
5447
Feltöltve
2008.05.10. 20:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.10. 20:41

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
5448

5449

5450

5451

27964
Feltöltve
2009.09.13. 19:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.13. 19:26

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
27968
Feltöltve
2009.09.13. 19:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.13. 19:35

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
27973
Feltöltve
2009.09.13. 19:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.13. 19:40

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
142483
Feltöltve
2013.07.07. 13:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.07. 13:05

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
142482
Feltöltve
2013.07.07. 13:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.07. 13:05

Archív fotók

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Az iskola korábbi helyén a szobor az ünnepségek középpontjában állt.
(Petőfi Népe 1982. 06. 15.)
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
75433
Évszám
1982
Feltöltve
2011.01.13. 09:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.01.13. 09:06
1982, Archív felvétel
Az iskola korábbi helyén a szobor az ünnepségek középpontjában állt.
(Petőfi Népe 1982. 06. 15.)

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

Amikor még a Kodály Iskola a Katona József tér 4 szám alatt működött.
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
129855
Forrás
http://www.facebook.com/groups/321603517885906/
Feltöltve
2013.02.01. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 13.02.01. 10:47
Archív felvétel
Amikor még a Kodály Iskola a Katona József tér 4 szám alatt működött.

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

"• A város egyik legszebb köztéri szobra, Szabó Iván: Éneklő lány című alkotása, a Kodály-iskola előtt."
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
231888
Forrás
Petőfi Népe, 1979. október 18. (34. évfolyam, 244. szám)
Évszám
1979
Feltöltve
2016.02.11. 16:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.11. 16:18
1979, Archív felvétel
"• A város egyik legszebb köztéri szobra, Szabó Iván: Éneklő lány című alkotása, a Kodály-iskola előtt."

"Éneklő lány" c. alkotás fotói

1993. május 2. II. Erzsébet látogatásakor a Református Kollégium előtt.
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
383985
Forrás
https://www.youtube.com/watch?v=0MG9TKAZ74U&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3agCiJQSW4vjQCq0xkcckgCZO-AgAN8eZRoztnPAfvPdVFs1c_lasyHXk
Évszám
1993
Feltöltve
2019.11.17. 19:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.11.17. 19:23
1993, Archív felvétel
1993. május 2. II. Erzsébet látogatásakor a Református Kollégium előtt.
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.04.14. 11:27
Megérintettem az "Éneklő lány" alkotást
19.11.17. 19:23
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
16.02.20. 07:57
Az "Éneklő lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.11. 16:18
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
14.10.08. 23:03
Az "Éneklő lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.07. 13:05
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
13.07.07. 13:05
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
13.02.01. 10:47
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
11.01.13. 09:06
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
09.09.13. 19:40
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
09.09.13. 19:35
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
09.09.13. 19:26
1 új fotót töltöttem az "Éneklő lány" műlaphoz
08.05.10. 20:41
Exit publikálta "Éneklő lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.