Szabó Iván: Éneklő leány

Új szobrot kapott Kecskemét. Az Ének-Zenei Általános Iskola bejárata mellett áll ezentúl, hogy szépségre tanítsa a járókelőket, hogy a művészet varázsát hintse szépülő városunkban, a formálódó emberi lelkeket gazdagítsa.
A szobor szép, nemes vonalú, egyszerű. Az egész test harmóniája, vonalainak leheletfinomsága, a nyitott tenyér melege, az ujjak lefelé irányulása, s az enyhén összezárt lábak, a lassan kifelé mozduló karok, a középen összefutó ruhaalj, az emelkedő fej, a nyúlánk alak: mind, mind az átélt éneklés élményét nyújtja.
Hallani véljük az énekszót. Az ajkak lágy zártsága bizonyítja, hogy a művész nem a könnyebb megoldást választotta: nem a naturális megoldású, valóságos éneklést mutatja, többet ad ennél: az éneklést általában, s ennek következtében az egész testre kiható lelkiállapotot érzékelteti művészien.
Így sikerült elérnie, hogy a szobor hatni tud, s az ábrázolt test szépségén túl a mélyen átélt éneklés válik uralkodóvá. És így vált egyetlen művészi kifejező erővé test és lélek, szépség és harmónia, egyszerűség és tisztaság. Van az egészben valami fennkölt emelkedettség, valami, ami túlmutat a szobor anyagiságán: az örök, soha meg nem semmisíthető Szépség, a mindenen diadalmaskodó Művészet jelenvalósága ami élményt ad a nézőnek, - üdvöt, fényt, biztatást, erőt a pihenés és elmélyülés meghitt perceiben. V. M

---