Budapest, V. kerület, Szabadság tér.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Szabadság tér.
A Szabadság téren, a tér és a Vécsey utca találkozásánál.

Avatás2011. június 29.

ocsovai andrás
2011.07.04. 15:42
A Szabadság téren, a Vécsey utca torkolatánál elhelyezett 2,2 méter magas, egész alakos, a megfelelő irányban határozottan kilépő, bronz szobor állít emléket a 100 éve született 'színész-politikusnak'.

Ronald Reagan 1911. február 6-án született az Illinois állambeli Tampicóban. 1981 és 1989 között volt az Egyesült Államok 40. elnöke. Az egykori filmszínészt, aki több mint ötven filmben szerepelt, később két alkalommal is Kalifornia állam kormányzójává választották.

Részlet egy ünnepi beszédből:
Edwin Meese volt igazságügy miniszter.
' Mint mondta, hogy a szoboravatással elismerésünket fejezzük ki annak az embernek, aki segítette a fogságban sínylődő embereket, és ezzel elérte, hogy a hidegháború véget érjen. A politikus felidézte Reagan életútját, kiemelve, hogy a néhai elnök egész életében a totalitárius rendszerek ellen küzdött. Elnökké választásakor elkötelezte magát a hidegháború befejezése mellett, illetve amellett, hogy a marxizmus és a leninizmus a múlt hamvába vesszen – fűzte hozzá.'...

Reagan mondta: 'Gorbacsov úr! Bontsa le!'
( A berlini falat,)

Hova indul a szobor Reagan?
Kozma János
2011.07.05. 10:54
Csongrádon készítették Reagan bronzszobrát http://www.delmagyar.hu/csongrad_hirek/csongradon_keszitettek_reagan_bronzszobrat_-_galeriaval/2227806/

Blogbejegyzések a műlapról
Reagan és az elsüllyedt amforák
Pál Tamás blogja @ 2011.07.04. 08:55
A Fővárosi Blog "hasábjain" ezúttal a múlt szerdán avatott Reagan-szoborról és a május végén nyílt, Városligeti tóra helyezett kortárs szoborkiállításról számolok be, ezúttal kicsit szabadabb stílusban. A cikket itt olva...

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88453
Feltöltve
2011.07.01. 13:15
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1064 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:15

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88454
Feltöltve
2011.07.01. 13:16
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • ISO138

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:16

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88455
Feltöltve
2011.07.01. 13:16
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1266 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:16

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88456
Feltöltve
2011.07.01. 13:17
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:17

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88457
Feltöltve
2011.07.01. 13:18
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • ISO183

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:18

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88458
Feltöltve
2011.07.01. 13:19
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1020 • ISO118

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:19

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88459
Feltöltve
2011.07.01. 13:20
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/943 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:20

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
88460
Feltöltve
2011.07.01. 13:21
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1149 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.01. 13:21

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
90270
Feltöltve
2011.07.26. 15:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kaprinay Éva 11.07.26. 15:27

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
97772
Feltöltve
2011.10.23. 22:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.23. 22:29

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
127585
Feltöltve
2012.12.21. 22:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 12.12.21. 22:06

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
97774
Feltöltve
2011.10.23. 22:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/56 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.23. 22:29

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
186357
Feltöltve
2014.11.09. 17:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.11.09. 17:35

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
99913
Feltöltve
2011.11.16. 01:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.11.16. 01:19

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
186358
Feltöltve
2014.11.09. 17:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.11.09. 17:36

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
186359
Feltöltve
2014.11.09. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.11.09. 17:38

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
186360
Feltöltve
2014.11.09. 17:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.11.09. 17:39

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
186361

231787
Feltöltve
2016.02.10. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ34/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:49

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
231788
Feltöltve
2016.02.10. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

231789
Feltöltve
2016.02.10. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:49

"Ronald Reagan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
231790
Feltöltve
2016.02.10. 20:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.10. 20:50
Összesen 22 fotó

Műlap története

02.21. 13:49
Megérintettem a "Ronald Reagan" alkotást!
02.18. 19:29
Megérintettem a "Ronald Reagan" alkotást!
18.11.23. 15:36
Megérintettem a "Ronald Reagan" alkotást!
18.11.15. 16:46
Megérintettem a "Ronald Reagan" alkotást!
16.02.10. 20:50
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
16.02.10. 20:49

15.02.19. 13:54
Megérintettem a "Ronald Reagan" alkotást!
14.11.09. 17:39
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
14.11.09. 17:39
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
14.11.09. 17:38
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
14.11.09. 17:36
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
14.11.09. 17:35
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
12.12.21. 22:06
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
11.11.16. 01:19
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
11.10.23. 22:29

11.07.26. 15:27
1 új fotót töltöttem a "Ronald Reagan" műlaphoz!
11.07.04. 15:42
ocsovai andrás publikálta "Ronald Reagan" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.