Dombóvár, Gyár utca

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Turul

Dombóvár
Gyár utca
A Gyár utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca találkozásánál állt.

Felállítás1936. október 18.


Sila
2011.06.19. 13:21
Fetter Károly alkotását 1936. október 18-án leplezték le Dombóváron, a mai Gyár utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében. Az oszlop tetején egy turulmadár volt látható, a zászló rúdján pedig a budapesti Ereklyés országzászló (http://www.kozterkep.hu/~/9167/_ereklyes_orszagzaszlo_budapest_furedi_richard_1928.html ) mintájára, egy esküre emelt kéz. Az oszlopon a Magyar Hiszekegy volt olvasható, mellvéden pedig Magyarország középcímere kapott helyet. Az oszlopfőt körbe négy címerpajzs díszítette, amelyből az emlékmű elején lévőn Nagy-Magyarország volt látható, a többi pedig üresen maradt.
Érdekes sors jutott osztályrészül ennek az alkotásnak. Avatása után néhány évvel áthelyezték a Szabadság utcába.
A II. világháború után 1848-as emlékművé alakították át. A Magyar Hiszekegy helyére az 1848-1948-as évszám került. A turul helyére egy örökmécsest állítottak, a mellvédről eltávolított középcímert helyére pedig egy táblát helyeztek Petőfi Sándor egyik versrészletével:

„Nagy idők, beteljesült az írás. Jósolatja: egy nyáj, egy akol.
Egy vallás van a Földön: Szabadság! Aki mást vall rettentően lakol.”

Alatta:

„Petőfi a nagy szabadságharcos emlékére
Dombóvár dolgozói 1949. július 30. ”

2004. március 15-én az örökmécses helyére ismét turulszobor került. Készítője Farkas Pál szobrászművész volt.
Időközben az emlékmű annyira tönkrement, hogy a képviselőtestület határozatot hozott az elbontására. A döntés komoly felháborodást váltott ki a lakosság egy részéből. A Hamulyák Közalapítvány máig sem tett le az országzászló újbóli felállításáról. http://www.stop.hu/articles/article.php?id=144680
A Szabadság utcában, az országzászló helyére, 2006. október 5-én Varga Gábor keramikusművésznek az 1848-as vértanúk szoborkompozícióját állították fel. http://www.kozterkep.hu/~/6143/_1848_as_vertanuk_szoborcsoportja_dombovar_varga_gabor_2006.html?l&nr=1
Források:
http://www.dombovar.hu/hircentrum/index.php?menu=0&modul=nyomtatas&azon=613

Sila műlapja


Kapcsolódó
Trianon-emlékmű
Közös gyűjteményben
Szobrok, botrányok
Közös gyűjteményben
Országzászlók
Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói

Avatás.
Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
87554
Forrás
dombovar.hu
Feltöltve
2011.06.19. 13:12
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
Brennig's / 1.4.2

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.19. 13:12
Archív felvétel
Avatás.

"Országzászló" c. alkotás fotói

Képeslap az emlékműről.
Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
87553
Feltöltve
2011.06.19. 13:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.19. 13:12
Archív felvétel
Képeslap az emlékműről.

"Országzászló" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
201652
Feltöltve
2015.04.09. 21:36
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.04.09. 21:36
Archív felvétel
Képeslap.

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
122895
Forrás
Képeslap.
Feltöltve
2012.10.30. 10:27
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ35/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.10.30. 10:27
Archív felvétel

"Országzászló" c. alkotás fotói

1848-as emlékművé alakítva.
Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
87555
Forrás
dombovar.hu
Feltöltve
2011.06.19. 13:12
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Brennig's / 1.4.2

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.19. 13:12
Archív felvétel
1848-as emlékművé alakítva.

"Országzászló" c. alkotás fotói

1965.
Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
130804
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1965
Feltöltve
2013.02.15. 13:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.15. 13:13
1965, Archív felvétel
1965.
Összesen 6 fotó

Műlap története

13.02.15. 13:13
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
11.06.19. 13:21
Sila publikálta "Országzászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.