Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 11.
További képek a Fotólistában

Székesfehérvár
Deák Ferenc utca 11.
A Deák Ferenc utca és a Martinovics utca sarkán

Felállítás1957

Vódli József
2011.06.16. 11:13
Az életnagyságú fém szobor 1957-ben készült. feltehetően 1957-58-ban állították fel. Vandalizmusból 1990 májusában ledöntötték, június 21-én ismét a helyére került. Talapzatát a Jáky József Szakközépiskola állította helyre.
Erős emberek kivették a kezéből a diszkoszt, a szobor megint rongálásnak esett áldozatul. Lehet hogy a közeli iskoláknak tudható be a dolog.
Aerdna
2014.04.28. 22:24
A Jáky József Műszaki Szakközépiskola - ma: Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye - elődje, a Mélyépítőipari Technikum 1951 őszén az egykori, 1944-ben lebombázott Deák Ferenc utcai elemi iskola felújított épületében kezdte meg működését. Az iskolához tartozó tornacsarnokot 1955 őszén kezdték építeni az iskola Martinovics utca felőli oldalán. A Diszkoszvető felállítására feltehetőleg azért került sor, mivel az új, korszerű tornacsarnok sportesemények színterévé vált, és ezzel a város sportéletét is előrelendítette.
Források:
http://www.jaky.hu/evkonyv/elso-negyedszazad

Vódli József készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
86976
Feltöltve
2011.06.13. 10:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ450/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 10:27

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
86977
Feltöltve
2011.06.13. 10:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ450/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 10:28

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
86978
Feltöltve
2011.06.13. 10:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ450/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 10:29

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
86979
Feltöltve
2011.06.13. 10:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ300/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 10:29

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
86980
Feltöltve
2011.06.13. 10:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ560/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 10:30

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
86981
Feltöltve
2011.06.13. 10:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 10:30

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

2003. 09. 15-én készült a fotó, itt még megvan a diszkosz.
Feltöltő
Azonosító
86982
Fotózva
2003. szeptember
Évszám
2003
Feltöltve
2011.06.13. 10:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/52 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 10:32
2003. szeptember
2003. 09. 15-én készült a fotó, itt még megvan a diszkosz.

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
87243
Feltöltve
2011.06.16. 11:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.06.16. 11:50

87244

87245

133321
Feltöltve
2013.03.12. 16:13
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 13.03.12. 16:13

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
164103
Feltöltve
2014.04.28. 22:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.28. 22:36

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
133320
Feltöltve
2013.03.12. 16:12
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/750

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 13.03.12. 16:12

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
164106
Feltöltve
2014.04.28. 22:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.28. 22:37

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
164107

175032
Feltöltve
2014.08.08. 23:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.08. 23:13

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
175033
Feltöltve
2014.08.08. 23:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.08. 23:14

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
175034
Feltöltve
2014.08.08. 23:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.08. 23:14

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
175035
Feltöltve
2014.08.08. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.08. 23:15

175036
Feltöltve
2014.08.08. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

175037
Feltöltve
2014.08.08. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.08. 23:15

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
175038
Feltöltve
2014.08.08. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.08. 23:16

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
308670
Feltöltve
2018.04.08. 16:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.04.08. 16:33

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
308671
Feltöltve
2018.04.08. 16:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

308672
Feltöltve
2018.04.08. 16:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.04.08. 16:33

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
308673
Feltöltve
2018.04.08. 16:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.04.08. 16:34

308674
Feltöltve
2018.04.08. 16:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.04.08. 16:34

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
308675
Feltöltve
2018.04.08. 16:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.04.08. 16:35

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
308676
Feltöltve
2018.04.08. 16:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.04.08. 16:35

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
308677
Feltöltve
2018.04.08. 16:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.04.08. 16:36

Archív fotók

"Diszkoszvető" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
333503
Forrás
Baróti Géza: Székesfehérvár (Panoráma képeskönyvek, 1966)
Évszám
1966
Feltöltve
2018.11.30. 16:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.30. 16:17
1966, Archív felvétel
Összesen 31 fotó

Műlap története

18.11.30. 16:17
1 új fotót töltöttem a "Diszkoszvető" műlaphoz!
18.01.10. 13:39
Megérintettem a "Diszkoszvető" alkotást!
14.08.07. 22:40
A "Diszkoszvető" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak.
14.08.07. 22:39
A "Diszkoszvető" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak.
13.03.12. 16:13
1 új fotót töltöttem a "Diszkoszvető" műlaphoz!
13.03.12. 16:12
1 új fotót töltöttem a "Diszkoszvető" műlaphoz!
11.06.16. 11:50

11.06.16. 11:13
A közösség publikálta Aerdna "Diszkoszvető" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.