Tárkány települések oszlopa

Felsőtárkány, Fő út 208.

Felsőtárkány
Fő út 208.
Az ABC-vel szembeni téren

Felállítás2008


Kiss Katalin
2011.06.09. 14:35
A Tárkány nevű települések találkozóját 2002-ben Felsőtárkányban - a Bükk Ny-i kapujában – rendezték meg először.
A testvér települési kapcsolatfelvétel célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék egymás kulturális, művészeti, sport értékeit, tartalmas közösségi programok mellett ismerkedjenek egymással a hasonnevű települések delegációi, minél szélesebb helyi összefogással, a civil csoportok bevonásával, aktív közreműködésével.

Hat, nevében Tárkány nevű település együttműködési megállapodásban vállalta a testvérkapcsolatok felvételét, rotációs elv alapján látják vendégül egymás küldöttségeit nyaranta.
A testvér települési kapcsolatfelvétel határon is átnyúló: Kistárkány, Nagytárkány (Szlovákia), Köröstárkány (Románia), Tárkány (Komárom-Esztergom megye), Mezőtárkány és Felsőtárkány (Heves Megye).

2002-ben Felsőtárkány, 2003-ban Nagytárkány, 2004-ben Mezőtárkány, 2005-ben Köröstárkány, 2006-ban Tárkány, 2007-ben Kistárkány, 2008-ban Felsőtárkány, 2009-ben Nagytárkány, és 2010-ben Mezőtárkány látta vendégül a testvér településeket.

2008-ban Felsőtárkány másodszor rendezett találkozót, ekkor a köröstárkányi Diósy Ferenc népművész ajándékba készítette az emlékoszlopot Felsőtárkánynak. Az oszlopon szalagszerűen fut körbe a települések címerét ábrázoló 'fríz'.
További linkek
Felsőtárkány: http://www.felsotarkany.hu/

Kiss Katalin műlapja


Cím alapján hasonló

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86710
Feltöltve
2011.06.09. 13:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:54

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86711
Feltöltve
2011.06.09. 13:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:54

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86712
Feltöltve
2011.06.09. 13:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:55

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86713
Feltöltve
2011.06.09. 13:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:55

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86714
Feltöltve
2011.06.09. 13:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:56

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86715
Feltöltve
2011.06.09. 13:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:56

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86716
Feltöltve
2011.06.09. 13:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:57

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86717
Feltöltve
2011.06.09. 13:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:58

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
86718
Feltöltve
2011.06.09. 13:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.06.09. 13:58

"Tárkány települések oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőtárkány
Feltöltő
Azonosító
434129
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:30
2015. szeptember
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.02.23. 09:30
1 új fotót töltöttem a "Tárkány települések oszlopa" műlaphoz
11.06.09. 14:35
Kiss Katalin publikálta "Tárkány települések oszlopa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.