Országház - nyugati homlokzat: III. Endre

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart 11

Alternatív, helyi címek:'Az utolsó aranyág'

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart 11
A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál, balról a negyedik szobor.

Felállítás1905


ATTILA SISKOVITS
2011.06.19. 19:50
"III. Endre (névváltozat: András 1265 körül – Buda, 1301. jan. 14.)
Utószülött István és Morosini Tomasina fia, két házassága (Fenenna kujaviai hg.-nővel 1290-ben és Habsburg I. Albert császár leányával, Ágnessel 1296-ban) közül az elsőből egy leánya, Erzsébet született.
Velencében nevelkedett. A Kőszegiek már 1278-ban, majd 1287-ben és 1289-ben is felléptették IV. László ellenében, de a trónt egyik alkalommal sem sikerült elfoglalnia. IV. László halála után a m. egyház vezetőinek, Ladomér esztergomi és Hont-Pázmány nembeli János kalocsai érsek segítségével jutott trónra. 1290. július 23-án koronázták meg. Uralmának fő támasza a pápaság által támogatott Anjouk ellen és a bárói oligarchiával szemben mindvégig a nemességgel szövetkező m. főpapság volt.
Ez világosan kitűnik az 1290–91. és az 1298–99. évi törvényekből egyaránt, amelyeknek a bárók ellen hozott intézkedéseit csak hellyel-közzel hajtották végre. Ez utóbbi törvény azt is elrendelte, hogy a kir. tanácsát választott nemesi tagokkal kell kiegészíteni. Uralmának egész idejét a különböző bárói szövetségekkel vívott harc töltötte ki. Utóbb helyzetét az is súlyosbította, hogy az 1298-ban meghalt Ladomér utódjává választott Bicskei Gergely a pápa által pártfogolt trónkövetelő mellé állt, de végül az Anjou-ház trónigénye ~ haláláig nem valósult meg. Külpolitikája eleinte a Habsburgok ellen irányult (ausztriai háborúját az 1291. aug. 26-i hainburgi béke fejezte be), 1296-ban azonban Habsburg Ágnest vette feleségül, 1298-ban pedig komoly katonai segítséget nyújtott apósának vetélytársa ellen a német királyságért folyó háborúban. Halála után a budai ferencesek Szent János-templomában temették el. Vele kihalt az Árpád-ház férfiága..."
Forrás (Életrajzi lexikon): http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00003/00280.htm
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Andr%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly



Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86453
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2011.06.07. 04:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.07. 04:35
2010. április

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87806
Feltöltve
2011.06.23. 00:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/2000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.23. 00:43

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál látható szoboralakok közül (balról) a negyedik alkotás.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87808
Feltöltve
2011.06.23. 00:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.23. 00:48
A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál látható szoboralakok közül (balról) a negyedik alkotás.

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87810
Feltöltve
2011.06.23. 00:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.23. 00:50

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

A hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6 db kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel...Teljes szövegA hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6 db kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel ellátott, csúcsíves árkádsor kapott helyet.
A középső traktus árkádívei mögötti loggia fölött: gótikus, bordás keresztboltozat helyezkedik el.
Az ívek között és a szélső ívek indulásánál, a főemeletsor felett (uralkodásuk idősorrendjében) 8 királyszobor - IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László, III.Endre, (Przemysl) Vencel, (Wittelsbach) Ottó, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos figurája- látható.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101552
Feltöltve
2011.12.15. 00:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.12.15. 00:46
A hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6...Teljes szövegA hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6 db kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel ellátott, csúcsíves árkádsor kapott helyet.
A középső traktus árkádívei mögötti loggia fölött: gótikus, bordás keresztboltozat helyezkedik el.
Az ívek között és a szélső ívek indulásánál, a főemeletsor felett (uralkodásuk idősorrendjében) 8 királyszobor - IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László, III.Endre, (Przemysl) Vencel, (Wittelsbach) Ottó, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos figurája- látható.Kevesebb szöveg

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87811
Feltöltve
2011.06.23. 00:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/800 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.23. 00:51

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180949
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.24. 22:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.24. 22:05
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

Nyugati homlokzat, középső traktus 27./ szobor: III. ANDRÁS MAGYAR KIRÁLY. 1290. július 10. től – 1301. január 14. ig uralkodott.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87807
Feltöltve
2011.06.23. 00:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/1600 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.23. 00:45
Nyugati homlokzat, középső traktus 27./ szobor: III. ANDRÁS MAGYAR KIRÁLY. 1290. július 10. től – 1301. január 14. ig uralkodott.

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180951
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.24. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.24. 22:06
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180952
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.24. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.24. 22:06
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180953
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.24. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.24. 22:07
2014
2014

"Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180954
Feltöltve
2014.09.24. 22:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.24. 22:08
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.09.24. 22:08
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" műlaphoz
14.09.24. 22:07
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" műlaphoz
14.09.24. 22:06
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" műlaphoz
14.09.24. 22:06
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" műlaphoz
14.09.24. 22:05
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" műlaphoz
11.06.19. 19:50
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: III. Endre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.