Dr. Gelei József-emléktábla

Árkos (Arcuş), Fő u.

Az alszegi iskola déli falán.

Felállítás2007. július 1.


Sántha Imre Géza
2011.06.01. 15:01
Dr. Gelei József biológus az alsóháromszéki Árkoson született 1885-ben. A kolozsvári unitárius kollégiumban végezte a középiskolát 1903-ban, majd az itteni egyetemen szerzett szakdiplomát. Tudását Münchenben és Würzburgban tökéletesítette. Hazatérve a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen az összehasonlító sejttan magántanára lett. Kutatási területe az álattan, a sejttan és a mikrotechnika volt. Szakdolgozatait, népszerűsítő cikkeit Erdélyben több lap is közölte. A Székelyföld állattani irodalma címmel írt tanulmányt a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvében, valamint a Székely Nép című lap hasábjain. 1924-ben kinevezték a szegedi Ferencz József Tudományegyetem általános állattani és összehasonlító bonctani tanszék professzorává, majd az egyetem rektora volt 1935 és 1938 között. 1940-1945-ig ismét a kolozsvári egyetemen volt tanszékvezető. 1947-től haláláig a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karának Biológiai Intézetét vezette, 1952-ben az új tudományos minősítés szerint elérte a tudományok doktora fokozatot.
Szülőfalujának alszegi iskolája az ő nevét vette fel, és 2007-ben avatták fel ezt az emlékművet, melyet a Kaán Károly alapítvány és Mezőtúr város önkormányzata adományozott.
Források:
https://www.3szek.ro/load/cikk/29157/dr_gelei_jozsef_memento
További linkek
http://www.3szek.ro/load/cikk/994/Eml%C3%A9kt%C3%A1bla%20dr.%20Gelei%20J%C3%B3zsefnek%20%28%C3%81rkos%20napja%29
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gelei_J%C3%B3zsef_%28zool%C3%B3gus%29



Cím alapján hasonló

"Dr. Gelei József-emléktábla" c. alkotás fotói Árkos (Arcuş) településről

Feltöltő
Azonosító
85880
Feltöltve
2011.05.30. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/140 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.05.30. 22:00

"Dr. Gelei József-emléktábla" c. alkotás fotói Árkos (Arcuş) településről

Feltöltő
Azonosító
85881
Feltöltve
2011.05.30. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.05.30. 22:01

"Dr. Gelei József-emléktábla" c. alkotás fotói Árkos (Arcuş) településről

Feltöltő
Azonosító
85882
Feltöltve
2011.05.30. 22:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.05.30. 22:03

"Dr. Gelei József-emléktábla" c. alkotás fotói Árkos (Arcuş) településről

Feltöltő
Azonosító
85883
Feltöltve
2011.05.30. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.05.30. 22:08

"Dr. Gelei József-emléktábla" c. alkotás fotói Árkos (Arcuş) településről

Az iskola épülete a Főútról nézve.
Feltöltő
Azonosító
85885
Feltöltve
2011.05.30. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/110 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.05.30. 22:22
Az iskola épülete a Főútról nézve.

"Dr. Gelei József-emléktábla" c. alkotás fotói Árkos (Arcuş) településről

Feltöltő
Azonosító
85886
Feltöltve
2011.05.30. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ40/10 • 1/170 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.05.30. 23:06
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.08.03. 20:27
A "Dr. Gelei József-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.09.21. 10:28
A "Dr. Gelei József-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.06.01. 15:01
Sántha Imre Géza publikálta "Dr. Gelei József-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.