Visegrád, Nagy Lajos utca 7.

Visegrád
Nagy Lajos utca 7.
A Nagy Lajos utca és a Zách Klára utca találkozásánál egy parkban.

Avatás1981. november 14.

ocsovai andrás
2011.05.30. 22:46
http://www.visegrad.hu/aprily-lajost-1887-1967-

Dr Jékely Endre - Áprily fia
Áprily Lajos Visegrádra kerülésének története

...'A harmincas évek vége felé apám a nyugdíjas éveire gondolt. Azokat szülőföldünkre, Erdélyre, főleg pedig a gyermekkorára, Parajdra emlékeztető környezetben kívánta eltölteni.'...

...'Aztán 1937. májusában egy visegrádi hajókirándulás alkalmával nyert élménye alapján döntötte el, hogy ezen a környéken kellene letelepedni. A történelmi emlékek és az itteni erdős-völgyes hegyek csábítását – mint említette – fokozta a dunabogdányi cseresznyevirágzásba borult hegyoldal, amelyben jövet és menet is gyönyörködött.'...

...'Meggyőződésem, hogy ez a természeti környezet emlékeztette apámat leginkább a gyermekkori szeretett falujának, az Udvarhelyszéken lévő Parajdnak erdős, patakos vidékére. Ezt bizonyította az is, hogy míg erejéből telt, idős korában is csaknem minden nap elsétált a völgy erdős domboldalán lévő ösvényen addig a helyig, amíg az egy oldalvöggyel találkozik. Azt a helyet Kétág orrának nevezte el visszaemlékezve a parajdi Kétág orrára, ahol két zúgó patak /kiság és nagyág/ egyesül és Kisküküllő néven folyik tovább.
A sétákon nem egyszer szarvasokat látott s volt, hogy kész verssel tért haza és azt anyámnak felolvasta.”...
kectam
2019.05.21. 19:22
Születésének 94. évfordulóján avatták fel mellszobrát, 1981 november 14-én.
Források:
Népszabadság, 1981 november 15 - 20. oldal - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1981_11/?pg=175&layout=s
(a link csak előfizetéssel tekinthető meg)

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
85735
Feltöltve
2011.05.28. 19:20
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/980 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:20

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
85736
Feltöltve
2011.05.28. 19:23
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1282 • ISO191

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:23

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
85737
Feltöltve
2011.05.28. 19:23
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1282 • ISO198

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:23

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
85738
Feltöltve
2011.05.28. 19:24
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1235 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:24

85739

ƒ500/100 • 1/1031 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:24

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
85740
Feltöltve
2011.05.28. 19:25
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1235 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:25

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
85741
Feltöltve
2011.05.28. 19:25
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1190 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:25

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
85742
Feltöltve
2011.05.28. 19:26
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.05.28. 19:26

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
189588
Feltöltve
2014.12.06. 16:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.12.06. 16:15

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
227964
Feltöltve
2015.12.29. 21:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:17

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
227965
Feltöltve
2015.12.29. 21:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:17

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
227966
Feltöltve
2015.12.29. 21:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ29/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:18

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
227967
Feltöltve
2015.12.29. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:19

"Áprily Lajos" c. alkotás fotói Visegrád településről

Feltöltő
Azonosító
227968
Feltöltve
2015.12.29. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:19
Összesen 14 fotó

Műlap története

25 napja
Az "Áprily Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.12.29. 21:19
1 új fotót töltöttem az "Áprily Lajos" műlaphoz!

15.12.29. 21:18
1 új fotót töltöttem az "Áprily Lajos" műlaphoz!
15.12.29. 21:17

14.12.06. 16:15
1 új fotót töltöttem az "Áprily Lajos" műlaphoz!
11.05.30. 22:46
ocsovai andrás publikálta "Áprily Lajos" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.