Pető András-emléktábla

Szombathely, Kossuth utca 2.

Szombathely
Kossuth utca 2.
A Kossuth utca elején, a Városházával szemben

Felállítás2012

Veres Gábor (bronzöntő, közreműködő)

Vódli József
2011.05.18. 09:57
Pető András, a konduktív mozgásterápiai képzés világhírű megalkotója, a Pető Intézet alapítója, akiről eddig kevesen tudták, hogy a vasi megyeszékhelyen látta meg a napvilágot. S mint ilyen, valószínűleg egyben a világ legismertebb szombathelyi szülötte.
Mindenesetre a halála után 37 évnek kellett eltelnie, hogy a város egy emléktáblával tisztelegjen a tudós orvosról.
A Kossuth utca 2. szám alatt, a városházával szemben található táblát szerda délután avatta fel Ipkovich György polgármester és Kremsier Edit filmrendező, aki egy rövid beszédben emlékezett meg Pető Andrásról.
1893-ban született Pető András szülei zsidó kereskedők voltak, apja Körmendről, anyja Rábakisfaludról, a mai Máriaújfaluról származott. Első iskoláit még Szombathelyen végezte, majd elkerült a városból. Újságíróként is dolgozott, verseket, drámát is írt. Orvosi tanulmányait Bécsben folytatta, majd az osztrák semmeringi gyógyintézetben dolgozott. Innen került Pestre, ahol a háború után 1945-ben megalapította intézetét.
Az emléktábla felirata:
Pető András 1893 - 1967 Ebben a házban született a konduktív pedagógia megalkotója, a Pető Intézet alapítója
http://www.alon.hu/node/1588

2010. augusztus. 02. hétfő
Ellopták a Pető András emléktáblát a szombathelyi Kossuth utca elejéről, jelezték a városszépítők. A tábla Tornay Endre András 50x90 centiméteres bronz műve volt.
http://vasnepe.hu/cimlapon/20100802_elloptak_a_peto_tablat

2010. augusztus. 05. csütörtök
Elfogták a táblát ellopó két tettest, úgy tűnik több hasonló bőncselekmény is van a rovásukon.
http://vasnepe.hu/baleset_bunugy/20100805_elkaptak_reztablakat_ellopo_fiatal

Az emléktábláról sajnos nincs saját felvételem, csak a helyét tudom megmutatni.
Orbán Róbert
2012.10.09. 17:03
A több mint két évvel ezelőtt ellopott Pető András-emléktáblát Szombathely város pótolta. Az eredeti tábla Tornay Endre András munkája volt, ő időközben elhunyt. A másolat elkészítését (az újraöntést) Veres Gábor végezte.

Cím alapján hasonló

"Pető András-emléktábla" c. alkotás fotói

Nem saját felvétel
http://www.alon.hu/node/1588
Alkotó
Tornay Endre AndrásVeres Gábor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
85210
Feltöltve
2011.05.17. 07:19
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK DX4330 DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.05.17. 07:19
Nem saját felvétel
http://www.alon.hu/node/1588

"Pető András-emléktábla" c. alkotás fotói

Fotó: Kiss Teodóra
Alkotó
Tornay Endre AndrásVeres Gábor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
85211
Feltöltve
2011.05.17. 07:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.05.17. 07:20
Fotó: Kiss Teodóra

"Pető András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Tornay Endre AndrásVeres Gábor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
85241
Feltöltve
2011.05.18. 06:32
EXIF információk...
Nokia / 5800 Xpres
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.05.18. 06:32

85242

A 2012. októberében elhelyezett új tábla

120822
Fotózva
2011. június
Évszám
2012
Feltöltve
2012.10.09. 16:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.10.09. 16:47
2011. június
A 2012. októberében elhelyezett új tábla

"Pető András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Tornay Endre AndrásVeres Gábor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
120827
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.10.09. 16:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ29/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.10.09. 16:51
2011. június

"Pető András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Tornay Endre AndrásVeres Gábor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
464771
Feltöltve
2021.10.29. 22:03
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/13 • 3.6mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.10.29. 22:03

"Pető András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Tornay Endre AndrásVeres Gábor (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
464772
Feltöltve
2021.10.29. 22:03
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ39/10 • 1/8 • 9.5mm • ISO3200

464773
Feltöltve
2021.10.29. 22:03
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/8 • 5.5mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.10.29. 22:03
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.10.29. 22:03
3 új fotót töltöttem a "Pető András-emléktábla" műlaphoz
21.10.08. 19:49
Megérintettem a "Pető András-emléktábla" alkotást
19.07.29. 07:21
A "Pető András-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.16. 11:16
A "Pető András-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.11. 15:15
A "Pető András-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.11. 15:13
A "Pető András-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.11. 13:35
A "Pető András-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.10.09. 16:51
1 új fotót töltöttem a "Pető András-emléktábla" műlaphoz
12.10.09. 16:47
1 új fotót töltöttem a "Pető András-emléktábla" műlaphoz
11.05.18. 09:57
Vódli József publikálta "Pető András-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.