Székesfehérvár, Prohászka Ottokár utca 7.

Székesfehérvár
Prohászka Ottokár utca 7.
A Prohászka Ottokár templom elől induló utca végefelé kis téren áll az alkotás.

Avatás2001
Avatás1985

Ády
2011.05.16. 15:18
Az alkotás Cseh István nyugalmazott tanár adományaként lett felállítva 1985-ben még a Rózsaligetben. 2001-ben helyezték át a mai helyére, két házsor közötti kis parkba a Prohászka úton. A vörös gránitlapon álló életnagyságú bronz torzó elég nyomasztó látvány nyújt, de közben meg hihetetlenül meg is fogja az embert. A gránitlapon egy idézet is olvasható
'csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat' (Radnóti)
Az idézet Radnóti Miklós Harmadik eclóga című verséből van.

A vers egészben:

Radnóti Miklós : HARMADIK ECLOGA

Pásztori Múzsám, légy velem itt, bár most csak egy álmos
kávéházban ülök, odakinn fut a fény, a mezőkön
némán túr a vakond, kis púpjai nőnek a földnek
és széptestü, fehérfogu barna halászok alusznak
hajnali munka után a halas ladikok sikos alján.

Pásztori Múzsám, légy velem itt is e városi berken,
hét ügynök ricsajoz, de e hét se riasszon el innen,
most is, hidd el, a gond üli szívüket, árva legények...
s nézd azokat jobbról, mind jogtudor és furulyázni
nem tud ugyan közülük már senki, de hogy szivaroznak!

Légy velem itt! tanitok s két óra között berohantam
elmélkedni a füst szárnyán a csodás szerelemről.
Mint a kiszáradt fát egy kancsali, csöppnyi madárfütty,
ujraszül, azt hittem s fölemelt a magasba, az ifjú
régi tetőkre, a vágy kamaszos vadonába röpített.

Pásztori Múzsa, segíts! Most róla rikoltnak a hajnal
kürtjei mind! párás teli hangon zengik alakját,
hogy süt a teste, szemén hogy villan a nyurga mosolygás,
ajkán táncos, okos léptekkel hogy jön a sóhaj,
hogy mozdul, hogy ölel, hogy nézi a holdat az égen!

Pásztori Múzsa, segíts! szerelemről zengjem a dalt már,
karmol folyton a bú, új fájdalom űz a világban,
mindig, újra csak új! elpusztulok itt hamar én is.
Görbén nőnek a fák, sóbányák szája beomlik,
falban a tégla sikolt; így álmodom én, ha elalszom.

Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők...
csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat,
sem nemesívű szép, görög urna nem őrzi; de egy-két
versünk hogyha marad... szerelemről írhatok én még?
Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!
További linkek
Bors István szobrászművész életrajza: https://kph.kaposvar.hu/index.php?page=varosgaleria&width=800&T=1&F=2&prn=0&newsite=1&group=3&art=bors

Ády műlapja

Kapcsolódó
Memento

Cím alapján hasonló

"Memento" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
85181
Feltöltve
2011.05.16. 12:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.16. 12:49

85182

85183

85184
Feltöltve
2011.05.16. 12:50

Ády 11.05.16. 12:50

85185

85186

85187
Feltöltve
2011.05.16. 12:51

Ády 11.05.16. 12:51

85188

85189

100773
Feltöltve
2011.11.28. 18:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.11.28. 18:19

"Memento" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
103382
Feltöltve
2012.01.20. 21:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.20. 21:05

"Memento" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
103383
Feltöltve
2012.01.20. 21:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.20. 21:06

"Memento" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
134268
Feltöltve
2013.03.23. 23:35
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/90

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.23. 23:35

"Memento" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
193736
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2015.01.25. 12:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 12:50
2014. február

"Memento" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
193737
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2015.01.25. 12:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 12:51
2014. február

"Memento" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
193738
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2015.01.25. 12:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 12:51
2014. február
Összesen 16 fotó

Műlap története

15.01.25. 12:51
1 új fotót töltöttem a "Memento" műlaphoz!

15.01.25. 12:50
1 új fotót töltöttem a "Memento" műlaphoz!
13.03.23. 23:35
1 új fotót töltöttem a "Memento" műlaphoz!
12.01.20. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Memento" műlaphoz!
12.01.20. 21:05
1 új fotót töltöttem a "Memento" műlaphoz!
11.11.28. 18:19
1 új fotót töltöttem a "Memento" műlaphoz!
11.05.16. 15:18
Ády publikálta "Memento" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.