Széchenyi Alajos síremléke
A homlokzati köveken bevésve olvasható: I. VILÁGHÁBORÚBAN 1915. JÚN. 25-ÉN HŐSI HALÁLT HALT GR. SZÉCHENYI ALAJOS HONVÉD HUSZÁR ZÁSZLÓS EMLÉKÉRE. Az ajtó mellett balról KIRÁLYÉRT jobbról HAZÁÉRT feliratot vésték.
A síremlék előtt, a Széchenyi mauzóleum mögött látható háromlépcsős talapzaton az szarkofág, ahol a Széchényi ősök 1910-ben Sopronból, Széplakról, Egervárról ideszállított hamvait őrzi.
A rendezett gondozott sírkertben a sopronhorpácsi Széchényi-ág XX. században emelt oszlopos sírboltjai találhatók. A szerteágazó Széchényi család tagjai most is az ősi sírkertbe temetkezik.
A Kisalföld c. hetilapban 2015.08.05-i cikkében megjelent hír arról tudósít, hogy a Széchenyi leszármazottak kezdeményezték Széchenyi Alajos kriptájának felújítását. Az I. világháborúban 1915. jún. 25-én hősi halált halt gr. Széchenyi Alajos honvéd huszár zászlós emlékére épült kripta nagyon rossz állapotban van jelenleg.
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/megujulhat_az_alajos-kripta/2440526/
2015. évben a már említett cikk alapján Széchenyi leszármazottak összefogásával megvalósult a rossz állapotban lévő kripta teljes restaurálása. 2018-ban folytak a felújítási munkák. Környezete is rendezettebbé vált, a burjánzó növényeket fákat melyek körbe vették a kriptát eltávolították. Most szabadabb láthatóbb eredeti mivoltában ahogy a szobrászművész megalkothatta anno a nem mindennapi nyughelyet.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/82cf6f61cbb54115038ad2721a78539f_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/200 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/75123eebb6c3efd91b029155676aecea_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0776f6d4b2bf939cca9e62b24d7db454_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4ea620124d4d24d15ccfad80eb3db549_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/43f80c420e1929201fa1f76361ad5255_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/250 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b2a0d018de40bd4c8a8880418e604c0b_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/200 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9bc87dddc1e3792f86c7f70fbb5be0bb_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/644d5d5f548713a00dc88759faa5a96a_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da40fe9-4175ae8886037a16492408ea_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ79/10 • 1/250 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da43023-e207552246b0a598c172a91e_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • 14.4mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da45993-8d151ef5303474dae91e132d_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ69/10 • 1/250 • 25mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da4765d-cb89942ca57a1c2d14d7fb30_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 16.8mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da43c23-b17f307717ce792d94acdf61_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 14.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da44ba0-4b418528e65b631c948b8fd9_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ69/10 • 1/250 • 25mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da46b4e-5ff615c284d7bf4ff831b334_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/250 • 5mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da49060-7166a98a86a50ef352615865_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/15 • 5mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da49a9f-3da3207a0721d8ff97abd2ef_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da4a8e1-9eb386e9bc98fa809a333f2a_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da48554-c4f8ba3831e8cac06df8bc14_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/800 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce841da4b406-bd94a275b70479b1142e3621_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1250 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce84e271c4b5-ffc037a2382174e873456d84_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 12.5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce84e271e9c0-e6ea571d73a6282bcaf1360a_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1000 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u296-a14881-5ce84e271fb14-410cc7ad240ec2001c90aed0_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1000 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f6dcd43-fee8a6b780ee370d9289d1ad_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 21mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f6e2ee0-993a2fbc73b9e2ef9969423d_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/250 • 90mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f6e5e1c-5ef070b2c4bbcd1b6c9b9e01_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f6ea5ae-042ddcef25ff6a2b6761d7ae_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f6eccea-736368b876e21b3775569f78_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/250 • 95mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f6ef992-f4bac4acc851e66d9cef1b88_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/320 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f6f26cf-cacb2023177f547ced2d1b12_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f7011f0-952424947dec62855989f07a_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/250 • 95mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f703b23-c71b80558c3f9994e770e58f_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • 44mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f70603f-b749a5b22fedee6b8232d4e2_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 21mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f707ce2-af42355d8b0e3359226653d2_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/15 • 26mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f709e59-e17bc3fa421309331bd46cf7_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f70c711-25bf0518d3e0057b07398d8b_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f70fa68-3e76246fa86a1883c3b083cf_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f7129dd-73816f8ae6cacf4ae78a6869_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f715820-75ba173e6b40723fb21593ce_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac08f717f4e-63c43c4ac676cebfe73295de_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/250 • 185mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c312ea3e-465b25208a7a4353c435805c_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 28mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c31325a8-8fa11efc16a6835689626280_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c3134bc2-8b8b35df804bb636e22e93ca_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c3138748-e27713b37c68caf8811546bf_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c313c3c8-af5b87406e9bd3646a695205_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/400 • 58mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c313f535-55d11e14188beb3785d19d2a_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c3140ccb-79e387a0027bdbacb0c308c6_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a14881-63ac6c3144d00-4d5d1e7f5b2a5ef44f5e5280_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7d03ab8dba90fb0acd75eaa6046719e8_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6b237d599bdc0abd94d4e5376affff9c_4.jpg)
"Széchenyi Alajos síremléke" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/50