Szolnok, Kőrösi út 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szűrös parasztember
Angol cím:sorrowing Shepherd

Szolnok
Kőrösi út 2.
Kőrösi úti temető II. világháborús katonatemető szépen gondozott sírkertjében.

Avatás1949
Avatás1944

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth György-Gyigyi
2011.05.07. 23:14
Hányatott sorsú ez az alkotás. Mellékalak volt, de többet érdemel.
Szolnok főtéren állt ifj. Vastagh György igen mutatós szoborkompozíciója, akinek a műve mostoha sorsot szenvedett.
A hősi halált halt Horthy István pilóta főhadnagy emlékére készült emlékmű ünnepélyes felavatását 1944. március 19-ére tűzték ki, azonban a németek bevonulása miatt ez váratlanul elmaradt. Az emlékművet később sem avatták fel.
A szoborra egy kőből faragott mellékalak, egy szűrös parasztember került. 1944 őszén a bronz főalakot ledöntötték, és 1945 után nyoma veszett.

A szűrt viselő öregember kb. 3.5 méteres kő szobra, amelyet a szolnoki köznyelv azóta is csak „búsuló juhász” néven emleget, Bagi Mátyás kőfaragó mester 1949 augusztusában vésett le a csonkán álló talapzatról. A mellékalak ekkor került át a II. világháborús katonatemetőbe, ahol a turulmadaras emlékmű része lett.
Az emlékmű tervrajzát Kurucz Tibor műszaki tiszt készítette el.
A beton obeliszk talapzatán díszes szűrben áll, a lehajtott fejű, az emlékműhöz koszorút elhelyező magányos parasztember, aki az elesett fiait gyászoló népet szimbolizálja.
Ünnepélyes felavatásra nem került sor. Az emlékműre felirat nem került, s az áldozatok neve sem szerepel az obeliszken.

Az emlékmű előtti, szépen gondozott füves részen vannak a nevesített sírhelyek.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Búsuló juhász" c. alkotás fotói Szolnok településről

Bús tekintetű parasztember, öklére támasztott fejjel nézi a tisztelet koszorúját.
Feltöltő
Azonosító
84500
Feltöltve
2011.05.06. 14:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 11.05.06. 14:46
Bús tekintetű parasztember, öklére támasztott fejjel nézi a tisztelet koszorúját.

"Búsuló juhász" c. alkotás fotói Szolnok településről

Szemből nézve a teljes alakot.
Feltöltő
Azonosító
84501
Feltöltve
2011.05.06. 14:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 11.05.06. 14:47

Közeli kép a szomorú tekintetről.
Feltöltő
Azonosító
84502

Koszorú a gyászoló nép, elesett fiainak tiszteletére.
Feltöltő
Azonosító
84503
Feltöltve
2011.05.06. 14:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 11.05.06. 14:48
Koszorú a gyászoló nép, elesett fiainak tiszteletére.

"Búsuló juhász" c. alkotás fotói Szolnok településről

Hátsó kép a finoman megmunkált, magyaros mintázatú gazdagon díszített szűrről
Feltöltő
Azonosító
84506
Feltöltve
2011.05.06. 14:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 11.05.06. 14:50

A II. világháborús emlékmű; a „Búsuló juhász” mellékalakkal és az obeliszk tetején lévő turul madárral.
Feltöltő
Azonosító
84508

Az emlékmű előtti gondozott sírkert.
Feltöltő
Azonosító
84509
Feltöltve
2011.05.06. 14:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 11.05.06. 14:51
Az emlékmű előtti gondozott sírkert.

Adalék vagy máshol

"Búsuló juhász" c. alkotás fotói Szolnok településről

Az alkotó.
Feltöltő
Azonosító
134190
Feltöltve
2013.03.22. 17:57
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.03.22. 17:57
Archív felvétel
Az alkotó.
Összesen 8 fotó

Műlap története

11.05.07. 23:14
Tóth György-Gyigyi publikálta "Búsuló juhász" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.