Majolikagyári emlékmű

Hódmezővásárhely, Szent Antal utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Jubileumi díszkút

Hódmezővásárhely
Szent Antal utca
Andrássy út és Szent Antal utca sarkán áll.

Felállítás1972. október 8.

Neszták Béla
2008.05.07. 11:05
A Majolikagyár fennállásának 60. évfordulóján állították fel.
Cedrus
2011.02.15. 07:24
A magyar művelődéstörténetben egyedülállóan, a Hódmezővásárhelyi Majolika-gyárat képzőművészek alapították 1912-ben, Művészek Majolika és Agyagipar Telepe néven. Céljuk a pusztuló népi fazekasság értékeinek üzemi keretek közötti megmentése volt. A hat évtizedes fennállást reprezentatív kiállítással és emlékmű állítással ünnepelte, tette emlékezetessé a gyár és a városvezetés.
Az emlékmű térbehelyezése, Borvendég Béla tervei alapján készült. A két klinkertéglás félkör nemcsak térelhatároló szerepet tölt be, hanem szövegével az emlékmű tartalmi magyarázatát is adja.

Felirat a klinker tégla köríven: „A népi fazekasság nemes formakincsének megőrzésére 1912-ben Endre Béla, Kallós Ede, Pásztor János, Rubletzky Géza, Smurák József, Weisz Mihály, Tornyai János megalapították a Művészek Majolika és Agyagipar Telepét. A 60 éves évforduló alkalmából állíttatta a Majolika-gyár'.
/Forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai, 2002/

Cím alapján hasonló

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
5271
Feltöltve
2008.05.07. 11:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.07. 11:05

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
21985
Feltöltve
2009.07.09. 18:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.07.09. 18:30

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
45830
Feltöltve
2010.03.11. 16:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.11. 16:41

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
161150
Feltöltve
2014.03.30. 19:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.03.30. 19:41

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
161151
Feltöltve
2014.03.30. 19:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ540/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.03.30. 19:41

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
161152
Feltöltve
2014.03.30. 19:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.03.30. 19:42

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
317008
Feltöltve
2018.07.06. 18:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.06. 18:54

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
317009
Feltöltve
2018.07.06. 18:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.06. 18:54

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353509
Feltöltve
2019.05.04. 22:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 8.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.04. 22:41

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353510
Feltöltve
2019.05.04. 22:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.04. 22:41

Archív fotók

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

Majolikagyári emlékmű avatása
Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
158598
Forrás
Nagy Vera: A hódmezővásárhelyi Majolikatelep (2012)172.o.
Évszám
2012
Feltöltve
2014.03.02. 11:30
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/52 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.03.02. 11:30
2012, Archív felvétel
Majolikagyári emlékmű avatása

"Majolikagyári emlékmű" c. alkotás fotói

1976.
Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
162811
Forrás
Képeslap
Évszám
1976
Feltöltve
2014.04.15. 14:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.15. 14:48
1976, Archív felvétel
1976.
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.07.08. 11:18
Megérintettem a "Majolikagyári emlékmű" alkotást
19.11.17. 13:52
Megérintettem a "Majolikagyári emlékmű" alkotást
19.05.04. 22:41
2 új fotót töltöttem a "Majolikagyári emlékmű" műlaphoz
18.07.06. 18:54
1 új fotót töltöttem a "Majolikagyári emlékmű" műlaphoz

15.11.09. 21:07
A "Majolikagyári emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.04.15. 14:48
1 új fotót töltöttem a "Majolikagyári emlékmű" műlaphoz
14.03.30. 19:42
1 új fotót töltöttem a "Majolikagyári emlékmű" műlaphoz
14.03.30. 19:41

14.03.02. 12:19
A "Majolikagyári emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.02. 11:30
1 új fotót töltöttem a "Majolikagyári emlékmű" műlaphoz
13.11.14. 10:37
A "Majolikagyári emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.11. 16:41
1 új fotót töltöttem a "Majolikagyári emlékmű" műlaphoz
09.07.09. 18:30
1 új fotót töltöttem a "Majolikagyári emlékmű" műlaphoz
08.05.07. 11:05
Neszták Béla publikálta "Majolikagyári emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.