Országház kupolacsarnoka - Hunyadi János
Az ezredévi országgyűlésre elkészült Új Országház épületének történetét a csatolt műlap ismerteti.
Az első képen Hunyadi János (született 1407 körül, élt 1456-ig) 'szomszédaival' látható - ő a középső helyen.
'Szemben a főlépcsővel Árpád nyitja a sort, majd - balról jobbra haladva - Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. Endre, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János ...' http://www.parlament.hu/parl/hun/leiras.htm
Hunyadi János, a törökverő, történelmünk nagy alakja. Nem véletlen, hogy a sok koronás fő között helyet kapott úgy, hogy néhány uralkodó (akinek udvarában szolgált is) háttérbe szorult.
Hunyadi elsősorban a török ellen való küzdelemben jeleskedett. Legendás utat járt be az apród-sorból a kormányzóságig, ill. az örökös főispáni címig. A leghíresebb ütközet, amiben győzelmet aratott a Nándorfehérvárnál vívott csata volt, aminek emlékére a déli harangszót szól a mai napig is.
Ábrázolásánál ugyancsak a harci motívumok dominálnak - legalábbis mindkét apródnál egy-egy harci jelkép látható. Hunyadi fején aranyozott fejdísz látható, határozott, uralkodói alkat. Jellegzetesnek tartom, a fejdíszen ékeskedő tolldíszt, ami az 1453. évi bővített címerén szerepel http://hu.wikibooks.org/wiki/F%C3%A1jl:Hunyadi_J%C3%A1nos_b%C5%91vitett_czimere.jpg is - ld. a leírást is. Ekkor lemondott kormányzói rangjáról, de több tisztségét megtartotta. Ugyanakkor a király örökös főispánjává nevezte ki és grófi címet adományozott neki.
Forrás: részben Árpád műlapján, ill. ld. fenn, valamint Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_J%C3%A1nos
http://mek.niif.hu/00800/00893/html/doc/c400278.htm
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0addac66f6a2bcac391f18a354365a88_4.jpg)
"Országház kupolacsarnoka - Hunyadi János" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/2 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fc2e6495fea67a6de854649bb7a45e39_4.jpg)
"Országház kupolacsarnoka - Hunyadi János" c. alkotás fotói
ƒ520/100 • 1/1 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c4f572bdaa59e3c937e59b8d47bb7529_4.jpg)
"Országház kupolacsarnoka - Hunyadi János" c. alkotás fotói
ƒ520/100 • 1/1 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1503a763fa743e39bbe3b419f765b1e3_4.jpg)
"Országház kupolacsarnoka - Hunyadi János" c. alkotás fotói
ƒ520/100 • 1/1 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/91afdc9cb20b535aace2a442f70f3fc6_4.jpg)
"Országház kupolacsarnoka - Hunyadi János" c. alkotás fotói
ƒ520/100 • 1/1 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5196f119b992b8666739654189b5cebe_4.jpg)
"Országház kupolacsarnoka - Hunyadi János" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/1 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d75813e9acf0e39a749ff7186a3ca4a8_4.jpg)