Szakcs, Petőfi tér

Szakcs
Petőfi tér
Rendezett környezetben

Avatás1912. október 20.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Péter
2011.06.01. 14:56
"Szent Vendel az egyházi legenda szerint a 7. sz.-i ír királyfi emlékét ülte meg okt. 20-án. A királyfi Rómába zarándokolt, ahol remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött és annak a nyáját őrizte. A legenda adott alapot arra, hogy a pásztorok védőszentjévé választották. Kultuszának nyomai hazánkban a 18. sz.-ban bukkantak föl. Ettől az időtől kezdve találkozhatunk szobraival, képeivel, amelyek leggyakrabban pásztorként ábrázolják. Tiszteletének legnagyobb propagálója Padányi Biró Márton veszprémi püspök volt, aki a Sümeg melletti Deákiban kápolnát építtetett tiszteletére, ahová az 1755. évi marhavész idején, okt. 20-án körmenetet is vezetett. Szobrai főleg a Dunántúlon, Buda vidékén, Heves m.-ben és a Jászságban gyakoriak: gyakran szerepel → üvegképeken is. Egy-egy marhavész után számos községben helyeztek el Vendel szobrot, rendszerint a falu végén vagy a határ azon részén, amelyen az állatok a legelőre jártak. Szent Vendel napját ugyancsak számos községben fogadott ünnepnek tartották, körmenetben vonultak a szobrához, hogy a falut megvédje a dögvésztől. Göcsejben Szent Vendel napján nem fogták be a szarvasmarhát, hogy kár ne essék bennük. Csornán Szent Vendel tiszteletére mondatott mise után hazavitt szenteltvizet a jószág ivóvizébe öntötték, hogy Vendel minden bajtól megóvja az állatokat. A jószágtartó gazdák, a pásztorok, elsősorban a juhászok védőszentjükként tisztelték. A Vendel-kultusz nyomait Ny- és Közép-Európában is megtaláljuk; ezek általában marhavész elleni védekezésre, az őszi beterelésre, a pásztorszegődtetésekre utalnak.
Irod. Szabadfalvi József: A gazdasági év vége és az őszi pásztorünnepek (Műveltség és Hagyomány, 1964);
Gulyás Éva: Szent Vendel magyar pásztorviseletben (Élet és Tudomány, 1978. 41. sz.)." http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1754.html

Dénes Péter műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Szakcs településről

Feltöltő
Azonosító
82897
Feltöltve
2011.04.14. 14:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Péter 11.04.14. 14:00

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Szakcs településről

Feltöltő
Azonosító
82898
Feltöltve
2011.04.14. 14:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Péter 11.04.14. 14:01
Összesen 2 fotó

Műlap története

03.05. 14:11
A "Szent Vendel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.06.01. 14:56
Dénes Péter publikálta "Szent Vendel" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.