Faludi Ferenc domborműves emléktábla

Körmend, Petőfi tér 3.

Körmend
Petőfi tér 3.
A római katolikus templom oldalfalán, az utca a Faludi Ferenc nevét kapta.

Felállítás1996. november 16.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kiss Katalin
2011.04.13. 11:06
Weöres Sándor így ír a 18. századunk egyik legkiemelkedőbb írójáról: “Régi irodalmunkban páratlan helyet foglal el Faludi Ferenc. Költészete mindazt magába sűríti, amit a régi magyar irodalomból folytatandónak ítélt az utókor: József Attiláig mindenki egy kicsit adósa verszenéjének, versmondatának: az utolsó régi és az első modern.”

1996. november 16-án a katolikus templom falán felavatták Faludi Ferenc emléktábláját.' Viszontagságos ennek a táblának a története. Mint ismeretes, Faludi Ferenc 1779. december 18-án halt meg és 19-én temették el a rohonci temetőben, de sírja idővel feledésbe merült. Az első emléktáblát Rohoncon helyezték el azon az ispotályon, szegényházon, ahol a költő utolsó éveit töltötte. Az egykori szegényházat Rohoncon lebontották, a tábla kerete elpusztult és a tábla raktárba került. Sikerült azonban a táblát megszerezni és Körmendre hozni. Lesenyei Márta és Kiss Sándor szobrászművészek elkészítették az eredeti kerethez hasonló, de maradandó bronzból öntött művet a kiegészítő szöveggel. Az emléktáblát méltó módon helyeztük el a Faludiról elnevezett utcában álló templom falán. Annak a városnak lakóit emlékezteti a költőre, ahol ő a gyermekéveit töltötte.'

Forrás: Életképek, Faludi Ferenc és a Faludi család körmendi kapcsolatai
További linkek
Faludi Ferenc: http://hu.wikipedia.org/wiki/Faludi_Ferenc
Lesenyei Márta: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lesenyei-marta
Kiss Sándor: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-sandor-1925-1999-szobrasz

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82730
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ55/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:42
2010. október

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82731
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ55/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:43
2010. október

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82733
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ26/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:43
2010. október

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82734
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ40/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:44
2010. október

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82735
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ40/10 • 1/100

82736
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ55/10 • 1/80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:45
2010. október

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82737
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ55/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:45
2010. október

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82738
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ40/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:46
2010. október

"Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

A templom bal oldalfalán van a Faludi emléktábla.
Alkotók
Település
Körmend
Feltöltő
Azonosító
82739
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2011.04.13. 10:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ26/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.13. 10:46
2010. október
A templom bal oldalfalán van a Faludi emléktábla.
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.11.24. 18:17
A "Faludi Ferenc domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.12. 18:08
A "Faludi Ferenc domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.04.13. 11:06
Kiss Katalin publikálta "Faludi Ferenc domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.