Záhony, Új élet utca

Záhony
Új élet utca
A sportpálya főépülete előtt, a pályák felől áll.

Felállítás1977

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2011.05.14. 23:16
Ezzel az alkotással kapcsolatban semmiben nem vagyok biztos. Berohantunk a focipálya mellé, készítettem pár fotót, és nem sok mindent sikerült kideríteni róla. Szignóként a Tóth név olvasható rajta, ami legalább olyan jó a kutatás szempontjából, mintha a Kovács szó lenne ott.
A Záhonyi Sportklub történetét viszont megtaláltam: http://www.zvsc.hu/main.php?tema=klub&m=tortenet
Részlet ebből az írásból: 'Városunk sporttelepe 1977 óta folyamatosan épült és valósult meg Záhony város lakosságának és a MÁV dolgozóinak önzetlen, példaértékű összefogásával, felbecsülhetetlen értékű társadalmi munkavégzésével. Örömmel elmondhatjuk, hogy nem csak megépítettük, hanem funkciójának megfelelően üzemeltetjük és használják.'
Ebből a szövegrészletből gondolom azt, hogy a műlapon szereplő alkotást 1977-ben helyezték el.

A kovácsoltvasból készült alkotás a pálya végében, egy, az alkotásnak készült falon látható. A sportolók közül a focista, a futó, a súlyemelő, a kosárlabdázó, és a magasugró alakjait jelenítette meg az alkotó.

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Sportolók" c. alkotás fotói

Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82665
Feltöltve
2011.04.12. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.12. 21:18

"Sportolók" c. alkotás fotói

Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82666
Feltöltve
2011.04.12. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.12. 21:19

"Sportolók" c. alkotás fotói

Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82667
Feltöltve
2011.04.12. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.12. 21:19

"Sportolók" c. alkotás fotói

Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82668
Feltöltve
2011.04.12. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.12. 21:19

"Sportolók" c. alkotás fotói

Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82669
Feltöltve
2011.04.12. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.12. 21:20
Összesen 5 fotó

Műlap története

11.05.14. 23:16
TundeK62 publikálta "Sportolók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.