Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai

Budapest, V. kerület, Szent István tér

Budapest
V. kerület, Szent István tér
A Szent István-bazilika Szent Jobb-, Szent Adalbert-kápolnájában látható.

Felállítás1980

Pituk József Viktorián (festőművész)
id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)

ATTILA SISKOVITS
2013.12.29. 20:23
"Róth Miksa (1865-1944) üvegfestő, különleges színű és fajtájú üvegek előállításával nemzetközileg elismert színvonalra emelte a magyar üvegfestészetet. Műhelye 1885-től állt fenn. Munkássága kezdetben a historizmus, később a szecesszió szellemét tükrözte. Dekoratív festészettel is foglalkozott, ő készítette egyebek mellett a budapesti Szent István-bazilika és az Országház üvegképeit." Róth Miksa készítette a korábbi itt látható üvegablakokat, amik megsemmisültek.

A megsemmisült műalkotások pótlásával (a Szent István-bazilika esetében) Pituk Józsefet bízták meg.
"A Szent Jobb-kápolnájának üvegdíszítése az 1978-1980 közötti években történt. A művész Szent Istvánt, Boldog Gizellát, Szent Imrét, Szent Erzsébetet, Szent Lászlót és Szent Margitot a hely aurájának megfelelő szellemi-lelki, képi egységként fogta fel.

A nagyméretű (3.5 x 1.6 méteres) ablakok a külső fény hatására szikráznak, szinte valóban emberfölötti tartalmat sugároznak. Ezt a hatást a műegyüttes a pátosz legcsekélyebb jele nélkül éri el. Az alakok tartalmának megfogalmazása is emberfölötti, hiszen nem csupán méretük hat a szemlélőre: belülről fakadó lélekrajzuk növeli felmagasztosult nagyságukat. A színes ablakok így mozgalmassá, és valóban monumentálissá válnak. A felületeket a művész sok olyan motívummal gazdagította, amelyek szinte vibrálóan elevenné teszik őket."
Források:
http://www.arthist.mta.hu/index.php/hu/repertorium/51-regeszta-a-vi/214-a-vi-5-roth-miksa-uvegablak-tervei http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2005.06.19/1201.html http://www.esztergomi-ersekseg.hu/?fm=3&op=ujsag03_1&min=3
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/pituk-jozsef-viktorian-3324
http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3th_Miksa

Cím alapján hasonló

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

997-től fejedelem, majd 1000/1001 és 1038 között magyar király. Géza fejedelem fia és utóda, a keresztségben kapta az István nevet. Géza...Teljes szöveg997-től fejedelem, majd 1000/1001 és 1038 között magyar király. Géza fejedelem fia és utóda, a keresztségben kapta az István nevet. Géza megteremtette a belső és külső feltételeket ahhoz, hogy fia, I. Szent István megszervezze a feudális magyar államot. Ebben jelentős támogatást nyújtottak azok a paKevesebb szöveg
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156089
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.01.24. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/640 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.01.24. 19:38
2012. december
997-től fejedelem, majd 1000/1001 és 1038 között magyar király. Géza fejedelem fia és utóda, a...Teljes szöveg997-től fejedelem, majd 1000/1001 és 1038 között magyar király. Géza fejedelem fia és utóda, a keresztségben kapta az István nevet. Géza megteremtette a belső és külső feltételeket ahhoz, hogy fia, I. Szent István megszervezze a feudális magyar államot. Ebben jelentős támogatást nyújtottak azok a paKevesebb szöveg

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Margit (Pituk József Viktorián)
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82839
Feltöltve
2011.04.14. 00:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.14. 00:12
Szent Margit (Pituk József Viktorián)

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Margit dalmáciai Klisszában született 1242-ben a tatárjárás idején, s alig 28 évvel később a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten halt meg a...Teljes szövegMargit dalmáciai Klisszában született 1242-ben a tatárjárás idején, s alig 28 évvel később a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten halt meg a kolostor egyik nyirkos hálótermében. Édesatyja az a IV. Béla király, akinek édestestvére nem más volt, mint Árpád-házi Szent Erzsébet; édesanyja pedig LaszkáKevesebb szöveg
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156087
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.01.24. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/125 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.01.24. 19:31
2012. december
Margit dalmáciai Klisszában született 1242-ben a tatárjárás idején, s alig 28 évvel később a...Teljes szövegMargit dalmáciai Klisszában született 1242-ben a tatárjárás idején, s alig 28 évvel később a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten halt meg a kolostor egyik nyirkos hálótermében. Édesatyja az a IV. Béla király, akinek édestestvére nem más volt, mint Árpád-házi Szent Erzsébet; édesanyja pedig LaszkáKevesebb szöveg

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent László (Pituk József Viktorián)
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82840
Feltöltve
2011.04.14. 00:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.14. 00:13
Szent László (Pituk József Viktorián)

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent László (1077-1095) személyiségéről a források a csodatevő király, a mulandó világtól elforduló és csak az égiek felé törekvő szent férfiú alakját rajzolták meg.
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156088
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.01.24. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/60 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.01.24. 19:35
2012. december
Szent László (1077-1095) személyiségéről a források a csodatevő király, a mulandó világtól...Teljes szövegSzent László (1077-1095) személyiségéről a források a csodatevő király, a mulandó világtól elforduló és csak az égiek felé törekvő szent férfiú alakját rajzolták meg.Kevesebb szöveg

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Boldog Gizella (Pituk József Viktorián)
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82842
Feltöltve
2011.04.14. 00:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/160 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.14. 00:15
Boldog Gizella (Pituk József Viktorián)

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Imre (Pituk József Viktorián)
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156090
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.01.24. 19:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/80 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.01.24. 19:48
2012. december
Szent Imre (Pituk József Viktorián)

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156086
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.01.24. 19:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/1000 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.01.24. 19:22
2012. december

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Erzsébet(1207-1231): Tartománygrófné. A szegények iránti szeretetből lemondott vagyonáról, és a keresztény könyörület maradandó példaképe lett....Teljes szövegErzsébet(1207-1231): Tartománygrófné. A szegények iránti szeretetből lemondott vagyonáról, és a keresztény könyörület maradandó példaképe lett. Művészeti ábrázolásokon alamizsnát, élelmet osztogatva jelenik meg, máskor kettős koronát visel, köpenyét olykor elborítják a rózsák.Kevesebb szöveg
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156091
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.01.24. 19:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/2000 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.01.24. 19:50
2012. december
Erzsébet(1207-1231): Tartománygrófné. A szegények iránti szeretetből lemondott vagyonáról, és a...Teljes szövegErzsébet(1207-1231): Tartománygrófné. A szegények iránti szeretetből lemondott vagyonáról, és a keresztény könyörület maradandó példaképe lett. Művészeti ábrázolásokon alamizsnát, élelmet osztogatva jelenik meg, máskor kettős koronát visel, köpenyét olykor elborítják a rózsák.Kevesebb szöveg

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Erzsébet (Pituk József Viktorián)
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82843
Feltöltve
2011.04.14. 00:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/320 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.14. 00:16
Szent Erzsébet (Pituk József Viktorián)

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156092
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.01.24. 19:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/400 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.01.24. 19:56
2012. december

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

A Szent Jobb képolna a magyar szentek üvegablakokkal
Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214485
Feltöltve
2015.08.11. 16:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.08.11. 16:45
A Szent Jobb képolna a magyar szentek üvegablakokkal

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348828
Feltöltve
2019.03.31. 23:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.31. 23:42

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348829
Feltöltve
2019.03.31. 23:43
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/25 • ISO150

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.31. 23:43

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348830
Feltöltve
2019.03.31. 23:43
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/33 • ISO150

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.31. 23:43

"Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Pituk József Viktorián (festőművész)id. Mohay Attila (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348831
Feltöltve
2019.03.31. 23:45
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.31. 23:45
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.02.27. 15:02
Megérintettem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" alkotást
20.06.06. 21:14
A "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.05. 14:59
A "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.05. 14:58
A "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.01. 17:11
A "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.31. 23:45
1 új fotót töltöttem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlaphoz
19.03.31. 23:43

19.03.31. 23:42
1 új fotót töltöttem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlaphoz
19.03.31. 09:28
A "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.25. 13:37
Megérintettem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" alkotást
19.02.18. 18:58
Megérintettem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" alkotást
17.11.04. 15:48
Megérintettem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" alkotást
17.06.13. 11:29
Megérintettem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" alkotást
16.01.12. 15:37
Megérintettem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" alkotást
15.10.06. 15:33
Megérintettem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" alkotást
15.08.11. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" műlaphoz
13.12.29. 20:23
A közösség publikálta ATTILA SISKOVITS "Szent István-bazilika Szent Jobb kápolnájának üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.